Az ülőmunka megnöveli a tüdőembólia veszélyét

A mozgáshiány számtalan betegség kialakulásának kockázatát megnöveli, például lényegesen gyakrabban fordul elő 2-es típusú diabétesz, elhízás, magas vérnyomás azok körében, akik szinte egész nap az irodában ülnek. Kutatások szerint mindemellett a vérrögképződés esélyét is megnöveli az inaktivitás.

Ezért veszélyes az ülőmunka

Már régóta ismert tény, miszerint az ülőmunkának számos egészségügyi kockázata van. Ez nem is csoda, hiszen manapság az irodai munkák minimum 8 órás munkaidőt követelnek, mely során az illető igen feszített tempóban halad. Ennek következtében sokan elfeledkeznek arról, hogy rendszeresen szünetet tartsanak és felálljanak, hogy kinyújtóztassák végtagjaikat és kicsit mozogjanak. Ez igen nagy jelentőséggel bír, hiszen a legtöbben munka után edzés helyett fáradtan hazamennek, és a kanapéra rogynak, így az ülés otthon is folytatódik.

Tévhit, hogy az ereket elzárni képes vérrögképződés, a mélyvénás trombózis csak az idős, elesett betegeket fenyegeti. Mit kell tudnunk a mélyvénás trombózisról? Az inaktivitásnak természetesen megvan a maga böjtje, ugyanis több betegséget generálhat. Megfigyelték például, hogy napi 6 óra ülés 5 évvel is megrövidítheti az ember életét. Sőt, emellett arra is felhívják a figyelmet a kutatók, hogy ha a munkában nem állunk fel óránként, akkor a sok ülést még a nap végi sportolás sem közömbösíti. Ennek oka a tudósok szerint az, hogy az ember evolúciós szempontból aktív életformára van berendezkedve, így ennek hiánya egészségügyi kockázatokat rejt, hiszen így megnő többek között az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák, a magas vérnyomás és egyéb szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye.

Lelassult keringés

Tanulmányok szerint a sok ülés mindezeken kívül kettő-háromszorosára megnöveli az alsó végtagokban az tüdőembóliát okozva.

Az ülőmunka növelheti a trombózis kockázatát

Ennek tünetei a nehézlégzés, izzadás, halálfélelem, mellkasi fájdalom és a véres köpet. Ekkor haladéktalanul mentőt kell hívni, de még jobb, ha már a mélyvénás trombózis gyanújakor orvoshoz fordulunk (livid elszíneződés a bőrön, végtagduzzanat, melegség, fájdalom)!

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az ülőmunka mellett még inkább megnöveli az állapot rizikóját, ha az illető dohányzik, túlsúlyos, visszerekkel küzd, volt már trombózisa/tüdőembóliája, illetve ha trombofíliás - azaz örökletes trombózishajlamai is vannak.

Nem a felmondás a megoldás

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint természetesen ekkor sem a munkahelyváltás a megoldás, hiszen egy kis odafigyeléssel elkerülhető a baj. Először is fontos, hogy azok, akik ülőmunkát végeznek, óránként álljanak fel 10 percre és mozogjanak, illetve ha visszeresek , hordjanak speciális kompressziós harisnyát, vagy domború talpú cipőt a munkában, ami fokozza az alsó végtag vérkeringését. Amennyiben genetikai hajlama van a vérrögösödésre (ezt egyszerű vérvétellel megtudhatja), úgy szükség esetén véralvadásgátló gyógyszerre lehet szüksége, így minimálisra csökkenthető a trombózis kialakulásának esélye- bár természetesen ekkor is célszerű betartani az óránkénti mozgást!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra