Egy gyakori rák, amely szexuális úton terjedhet

Kaliforniai kutatók szerint a prosztatarákot egy közönséges, de alattomosan terjedő fertőzés okozhatja a nemi közösülés során. Ám brit rákkutatók szerint még hiányzik erre a bizonyíték, nem lehet a fertőzés útján terjedő daganatos betegségek közé sorolni a prosztatarákot.

Az új kutatási eredmény, amely a tumorképződést egy nemi betegséggel hozza összefüggésbe, az USA-ból érkezett: a Kaliforniai Egyetem tudósai vizsgáltak laboratóriumban prosztatasejteket. Azt találták, hogy a trichomoniázis nevű nemi betegség, illetve fertőzés elősegíti a prosztatarák növekedését - írja a BBC .

Ugyanakkor kaliforniai kutatók sem állítják teljes bizonyossággal, hogy rájöttek a betegség okára. Szerintük is szükség van még további kutatásokra ehhez - amint azt a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című tudományos folyóiratban írták.

A trichomoniázis feltételezések szerint 275 millió embert érinthet a Földön. Ez az egyik leggyakoribb nem vírusos, de nemi úton terjedő fertőzés. Aki megkapta, sokszor nincs is tudatában ennek, mert nem feltétlenül okoz tüneteket. E betegséget a Trichomonas vaginalis nevű ostoros egysejtű okozza.

A férfiak viszketést, irritációt érezhetnek a hímvesszőjük belsejében, égető érzést vizelés vagy ejakuláció során, de fehér váladékot is kibocsáthat a péniszük. A nőknél viszketés, gyulladás, fájdalom léphet fel a nemi szerveknél, kellemetlen érzés a vizelésnél. Nőknél a betegség általában egy zöldes-sárga habos hüvelyi váladékozással kezdődik. A nők egy részénél a folyás kisfokú is lehet.

A mostani kaliforniai kutatás tovább erősíti a korábban sejtett összefüggést a trichomoniázis és a prosztatarák között. Egy 2009-es felmérés szerint a prosztatarákos férfiak egynegyede mutatott olyan tüneteket, amelyek a trichomoniázisra utalnak. És ezeknek a férfiaknak nagyobb valószínűséggel volt előrehaladott stádiumban a tumoruk.

A PNAS-ben megjelent tanulmány most azt mutatta meg, hogy a férfiak miként válnak sérülékenyebbé a fertőzés miatt – jóllehet még ez sem tekinthető döntő bizonyítéknak a prosztatarák ügyében – írja a BBC.

Patricia Johnson professzor és kollégái a Trichomonas vaginalis parazitát vizsgálták. Ez az ostoros egysejtű egy olyan proteint (fehérjét) választ ki, amely gyulladást kelt, és fokozza a jóindulatú és a rosszindulatú daganatos sejtek növekedését és invázióját.

Ugyanakkor Nicola Smith, a rákkutatással foglalkozó Cancer Research UK munkatársa szerint ez csak egy lehetséges módja annak, hogy miként segítheti elő a parazita a rák növekedését és gyors kifejlődését. Ráadásul ez csak egy laborkísérlet, és a korábbi bizonyítékok sem mutattak ki egyértelmű kapcsolatot a prosztatarák és a nemi betegség között.

A prosztatarák jelenleg Nagy-Britanniában az egyik legelterjedtebb rákos megbetegedés: kilencből egy férfi általában átesik ezen. A kutatók eddig már több tényezőt mutattak ki a hátterében: egyrészt genetikai okokat is sejtenek, másrészt megfigyelték, hogy minél idősebb valaki, annál nagyobb az esélye a betegség kifejlődésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!