Miért adnak ki furcsa hangokat a beleink?

Miért korog a gyomrunk, miért hallatnak furcsa hangokat a beleink? És mindez hogyan függ össze az irritábilis bél szindrómával (IBS)? A vékonybélben keletkező hangok súlyosabb betegségek tünetei is lehetnek.

A gyomor tulajdonképpen egy zsáknak felel meg, mögötte pedig az emésztőrendszer egyfajta slaghoz hasonlóan szűkül össze. Ez a "slag" a vékony- és a vastagbélből áll, falait simaizmok alkotják. A simaizmok ritmikusan húzódnak össze és ernyednek el, és ez az a perisztaltikus mozgás, amely továbbítja a táplálékot a végbél felé. A zajok nem egyszerűen ebből a mozgásból adódnak, hanem akkor keletkeznek, ha a folyamat során gáz és folyadék is jelen van – magyarázta a német Spiegel Online-nak Tilman Sauerbruch gasztroenterológus.

Gázok könnyen képződhetnek a hasunkban, hiszen étkezéskor és iváskor mintegy két liter levegőt nyelünk le naponta. Ráadásul gázok keletkeznek emésztéskor is: elsősorban szénhidrátok lebontásakor szabadul fel széndioxid, hidrogén és metán. Amikor egy ilyen gázeleggyel valamilyen cseppfolyós étel találkozik, akkor az egész bugyborékolni kezd. A bélben keletkező gázbuborékok ugyanis átáramlanak a folyadékon. Ebből következik, hogy ha a beleinkben csak folyadék lenne, akkor természetesen zajok sem keletkeznének.

Mi az irritábilis bélszindróma? Az irritábilis bél szindróma (IBS) a gyomor-bél rendszer funkcionális rendellenessége, amelyet hasi fájdalom, kellemetlenség-érzés, diszkomfort, a székürítés zavara (hasmenés, székrekedés vagy a kettő váltakozása) és hasi feszülés jellemez, és a hátterében részletes vizsgálatokkal sem lehet igazolni szervi vagy laboratóriumi rendellenességet. A részletekért kattintson! A gyomorkorgás ettől eltérő okból hallatszik: ilyenkor az üres gyomor fala húzódik össze. A gyomorban viszont levegő van, amit korábban nyeltünk le. Az összehúzódás miatt a levegő a vékonybélbe préselődik, ahol viszont a pépes táplálék található, így lesz hangos megint csak a hasunk. A gyomorgáz és a gyomorfolyadék interakciója is vezethet zajokhoz. A vékonybélben keletkező hangokat ezért az ember nem tudja szabályozni, tehát ez nem az az eset, mint amikor a vastagbélben érzünk puffadást (ez utóbbi esetben a gázt végbelünkön át engedjük ki).

A TÚLZOTT BÉLMŰKÖDÉS IBS-RE UTALHAT.
A TÚLZOTT BÉLMŰKÖDÉS IBS-RE UTALHAT.

A nem szabályozható bélhangok ugyanakkor nagyon is fontosak lehetnek. Ha például beleink a táplálékpépet valamilyen szűkületnek (stenosis) hajtják neki, akkor előfordulhatnak "zajok". Fiataloknál ez ritkább, időseknél viszont súlyos betegségek rejtőzhetnek a jelenség mögött, így hegesedések vagy tumorok kelthetnek hangokat. Ha nagyon hangos és tartós a hanghatás, érdemes orvoshoz fordulnunk – ajánlja a gasztroenterológus.

Ételektől is függ persze a gázképződés, de ez egyénenként nagyon változó. Így mindenkinek magának kell naplót vezetnie, hogy mit evett és ez milyen hatással volt rá, különben nehéz megállapítani, hogy melyik étel okozhatja a problémákat. A nagyobb gond az, ha a gázképződés puffadást és fájdalmat okoz. Azoknál az embereknél fordul ez elő, akiknek a fájdalomküszöbük lecsökkent a bélfalaknál – ami az irritábilis bél szindróma (IBS) tünetegyüttesére jellemző. Az ilyen emberek előbb éreznek fájdalmat például az úgynevezett ballonos végbéltágításnál.

Az irritábilis bélszindrómának különböző okai vannak. Ételekre való érzékenység is okozhatja a tüneteket, a gyümölcscukor például ilyen anyag. Ha ugyanis a vékonybélben nem szívódik fel, akkor a vastagbél baktériumai szedik elemekre a fruktózt, ami puffadást okozhat. Ha ez csökkent fájdalomküszöbbel párosul, akkor beszélünk például IBS-ről. De előfordulhatnak fertőzések is, amelyek ezt kiváltják. Például egy utazás során "beszerzett" hasmenés megváltoztathatja a beleink idegi szabályozását.

Gyakori tünet a hasmenés

Az IBS leggyakoribb tünete a gyakori hasmenés. A második helyen viszont ennek éppen az ellenkezője szerepel: vagyis gyakoribbak a betegeknél a székrekedések is. Ezeket krónikus hasfájás, puffadás kíséri, ami székletürítés után enyhül. Az IBS olyan betegség, ami nem veszélyezteti az életünket, de nagyon kellemetlenné teheti azt. A pácienseknek Sauerbruch szerint azonban az előbbivel kell tisztában lenniük, vagyis, hogy ez a szindróma nem életveszélyes.

A puffadás ellen léteznek gyógyszerek, a székrekedés ellen pedig a belekbe folyadékot juttató anyagokat javasolnak az orvosok. Az étkezéseinkről vezetett naplók révén a szakemberek megállapíthatják, mely ételek okozzák a problémát. Általában a gyümölcs- és a tejcukorban gazdag ételek elhagyása segíthet a problémák megoldásában. Bizonyos szénhidrátok és cukoranyagcserében részt vevő anyagok elkerülése is segíthet. Mindemellett léteznek olyan gyógyszerek, amelyek a belek feszültségét csökkentik. Sőt időnként a nagyon alacsony dózisú antidepresszánsok is segíthetnek az IBS kezelésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!