Jobb az orrunk, mint hittük

Sokkal több szagot tudunk megkülönböztetni, mint amennyit korábban a tudósok gondoltak - olvasható egy most megjelent tanulmányban.

"Az szaglóreceptorunk van, de egyszerűen nem használjuk eleget a szaglásunkat, éppen ezért alulbecsüljük a szaglásunk kifinomultságát."

Korábban úgy gondolták a tudósok, hogy nagyjából 10 000 illatot tudunk megkülönböztetni. A mostani azonban az első kutatás, amely tudományos módszerrel próbálta feltérképezni, mennyire kifinomult az ember szaglása. Ez azért különösen nehéz, mert a szaglás nagyon bonyulult és azt tesztelni jóval nehezebb, mint a látást vagy a hallást. Egy-egy illat ugyanis sok molekulából tevődik össze (akár több száz komponensű is lehet egy szag), és azok érzékelése egyénenként eltérő.

Az emberi szaglás jobb, mint gondoltuk (Fotó: Europress)

A kutatás során dr. Keller és társai önkéntesekkel dolgoztak együtt. Az alanyoknak kémcsöveket kellett megszagolniuk, melyekben 128 különböző illatmolekulából kevertek ki szagokat. Az önkéntesek egyszerre három kémcsövet kaptak, melyek közül kettő azonos illatot tartalmazott, a harmadik pedig különböző volt. Úgy találták, hogy sokan még akkor is meg tudták különböztetni az illatokat, ha azok 51%-ban azonos molekulákat tartalmaztak.

Dr. Keller szerint a múltban az őseink sokkal nagyobb hasznát vették a különböző szagoknak, mostanra azonban az vált az általánossá, hogy rendszeresen fürdünk, a környezetünket is tisztán tartjuk, az orrunkat pedig magasan a föld felett hordjuk. "Ez alapján kijelenthető, hogy a szaglás sokkal elhanyagoltabb érzékszervünk, mint a látás vagy a hallás" - mondta a dr. Keller.

A kutatás eredményeiről a című magazinban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!