Gyógyszer, amely megvédhet a korai haláltól

Igen erős immunerősítő gyógyszert fejlesztettek ki, ami képes megnövelni a halálos bőrrákban szenvedők élettartamát.

A jelenleg még csak kísérleti fázisban lévő készítményt eddig 655 betegen próbálták ki, esetükben a melanóma már előrehaladott állapotban volt, de negyven százalékuk 3 évvel a gyógyszer használatba vétele után még életben volt. Az eddigi legjobb becslések szerint ennyi idő után a túlélési arány mindössze 10-20 százalék lehetett volna.

A fenti, pembrolizumabot tartalmazó gyógyszer (Keytruda) – mint minden immunterápiás készítmény – a védekezőképességet erősíti, amelynek révén a szervezet képes a rákos sejteket eredménnyel elpusztítani. Egyes ráktípusoknál, mint amilyen a bőrrák is, a tapasztalatok szerint ez a módszer kitolhatja a betegek élettartamát.

Az új gyógyszer segíthet megnövelni a melanomában szenvedők élettartamát

A bőrrákok a leggyakoribb rákféleségek, legtöbb formájuk azonban gyógyítható. Melyek a leggyakoribb változatok, hogyan ismerhetjük fel őket? Részletek!

Ezzel párhuzamosan egy másik gyártó szintén egy új, nivolumab-tartalmú kísérleti gyógyszert (Opdivo) is fejleszt, amelynél az 5 éves túlélés esély 15-ről 34 százalékra ugrott.

Michael Postow, a New Yorki Memorial Sloan Kettering Cancer Center onkológusa szerint azoknál a betegeknél, akiknél melanómát diagnosztizáltak, teljesen normális a félelem érzése, hiszen a halálozási statisztikák elég egyértelműek, de az új, immunerősítő gyógyszerek hatására már túlélési-kimutatásokat érdemes készíteniük az adatelemzőknek.

Az immunterápiás orvosságokat a sikeres bőrrák-tesztek után a szintén nagyon magas halálozási arányú tüdőrákban szenvedő betegeken kezdik tanulmányozni, és ugyancsak kezdetét veszi a húgyhólyagrák és a Hodkin-limfóma tesztelése is. A készítmények hátránya, hogy jelenleg nagyon drágák és hosszú kezelési időtartamot igényelnek.

A pembrolizumab tesztalanyai között egyébként megtalálhatjuk Jimmy Carter volt amerikai elnököt is, akinél szinte csodákat tett a szer. Forrás: wsj.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Hazánk északkeleti harmadán csak lassan zsugorodik, szakadozik az összefüggő felhőtakaró, emellett a nyugati, délnyugati tájak fölé is érkezhetnek vastagabb felhőtömbök. Ezekből kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Másutt a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!