Okostelefonos applikáció segíthet a COPD-seken

A krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD-vel) küzdőknek igen fontos információ lehet az, hogy mennyi szennyező anyag van a levegőben. Görög tudósok olyan okostelefonos applikáción dolgoznak, mely összegyűjti és ismerteti a levegőminőségi adatokat.

Ioannis Kouris és Dimitris Koutsouris, a görög National Technical University kutatói szerint teljesen mindegy, hogy valakinél miért (dohányzás, genetika vagy fertőzések) alakult ki a COPD , az ugyanis, hogy mitől lesznek rosszabbak a tünetek, a legtöbb betegnél azonos. A por, a szmog, a szén-monoxid és egyéb, a levegőben lévő toxinok ugyanis súlyosbíthatják a betegséget.

A szakemberek szerint az COPD-sek (illetve más krónikus légzőszervi betegségtől, például asztmától szenvedők) előre felkészülhetnek, vagy akár teljesen el is kerülhetik ezeket a környékeket.

Elméletüket Athénban, az egyetemi kampuszon tesztelték: egyrészt szenzorokat helyzetek el az épületeken és a tereptárgyakon, másrészt az időjárás-jelentést is figyelembe vették, de az alany ruházatán is elhelyeztek egy-egy érzékelőt. Ezeket az adatokat az internet és az okostelefon segítségével összegyűjtötték, elemzték és továbbították.

"Ezek az adatok nemcsak a betegeknek, de a közegészségügyi és környezetvédelmi hivataloknak is értékes információkat hordozhatnak" - mondták a szakemberek, akik most egy speciális szoftver kifejlesztésén és a megfigyelési rendszer pontosabbá tételén dolgoznak.

A tanulmány az című szaklapban jelent meg.

A COPD a krónikus obstruktív tüdőbetegség (vagy obstruktív - légzési nehezítettséggel járó - bronchitis-emphysema) angol nevének (Chronic Obstuctive Pulmonary Disease) rövidítése, a légzőrendszer lassan és fokozatosan súlyosbodó, lényegében visszafordíthatatlan betegsége. Két tünetcsoport, az idült hörghurut (bronchitis) és a tüdőtágulás (emfizéma) egyidejű megnyilvánulásával járó, gyulladásos kórfolyamat. Az idült hörghurut a légutak hörgőinek beszűkülésével, fokozott váladékképződéssel járó tünetcsoportja, a tüdőtágulás pedig a tüdőhólyagocskák folyamatos összeolvadásával járó pusztulása. Legfőbb tünete az egyre fokozódó és változó intenzitással súlyosbodó nehézlégzés, köhögés, köpetürítés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.