Nem lehetetlen az Alzheimer-kór lassítása

Az Alzheimer-kór esetén javasolt oltást olyanok kaphatnák meg, akikben az agyi képalkotó vizsgálatok a betegség korai stádiumát mutatták ki. Ez pedig akár egy évtizeddel is megelőzheti a súlyos tünetek jelentkezését.

Az injekció 2100 enyhe Alzheimer-kórban szenvedő beteg részvételével éppen tesztelés alatt áll, melynek eredményei 2016 decemberére várhatók.

A legújabb számadatok szerint világszerte körülbelül 44 millióan szenvednek demenciában, ami 2050-re a becslések szerint megkétszereződhet. Ennek ellenére jelenleg csupán néhány kezelési mód áll rendelkezésünkre, és ezek is csupán korlátozott időszakban hatékonyak azokban a betegekben, akik a betegség korai stádiumában vannak.

A szóban forgó új gyógyszer, az amerikai Eli Lilly gyógyszercég által kifejlesztett hatóanyag, az Alzheimer-kóros betegek agyában kialakuló plakkok (fehérjelerakódások) lebontása révén fejti ki hatását. A kutatók azonban úgy vélik, hogy a gyógyszer csak akkor hatékony, ha a betegség legkorábbi stádiumaiban adják be a betegeknek. A mérsékelt Alzheimer-kórban szenvedő betegeken végzett korábbi kísérletek a készítmény nagyon kis előnyét mutatták csak ki.

Dr. Eric Karran, az szorongás megjelenése előtt be lehet adni.

A jövőben az Alzheimer-kór magas kockázatának kitett személyeknek , például a betegség családi kórtörténetével rendelkező pácienseknek fel lehet ajánlani az agyi képalkotó vizsgálat elvégzését, amivel ki lehet mutatni a tünetek megjelenését évekkel megelőző plakklerakódást. Ha ezeket a lerakódásokat kimutatják, a betegek havonta egyszer megkaphatják az injekciót, amivel le lehet lassítani a betegség előrehaladását.

Az Alzheimer-kór a központi idegrendszer jellegzetes klinikai és patológiai elváltozásaival, idegsejt-pusztulással járó betegsége. Általában 40 éves kor felett jelentkezik, pszichés és viselkedési tünetekkel járó, fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlás. Memóriazavar, a tájékozottság és tájékozódás zavara, a gondolkodási folyamatok károsodása, viselkedésváltozás, az önellátás képességének csökkenése jellemzi. Tudta, hogy ugyan gyógyíthatatlan, de nem reménytelen a kórkép? Olvasson erről ide kattintva!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!