Az Alzheimer-kór újabb, eddig nem ismert tünetére bukkantak?

A szem bizonyos sejtjeinek megváltozása segíthet felismerni az Alzheimer-kórt - állítják amerikai kutatók állatkísérleteik eredményeire hivatkozva.

A Alzheimer-kóros agysejtek elhalásával - tudósított a BBC hírszolgálata az amerikai Idegtudományi Társaság konferenciáján elhangzott előadásról.

Scott Turner, a Georgetowni Egyetem orvosi karán működő memóriazavar-program igazgatója, a kutatás vezetője munkatársaival a retina rétegeinek vastagságát egy eddig nem vizsgált területen vette szemügyre.

Azt figyelték meg, hogy a retina belső és a gyűjtősejtektől kapott információt feldolgozó ganglionsejtes rétege csak az Alzheimer-kóros egereknél vékonyodott el. A ganglionsejtes réteg ezeknél az állatoknál a felére csökkent, a belső sejtréteg pedig az egyharmadára.

Ha a kutatás eredményei embereknél is alkalmazhatók, a tudósok azt remélik, új lehetőség nyílik a súlyos memóriavesztéssel és elbutulással járó kór korai diagnózisára. Arra gyanakodnak ugyanis, hogy a retinarétegek elvékonyodása sokkal korábban elkezdődik, mint a mentális képességek hanyatlása.

A tudósok abban bíznak, hogy eredményeik alapján a jövőben a szemorvosok - megfelelő eszközökkel - a rutinvizsgálat részévé tehetik az Alzherimer-kór jeleinek felismerését.

Az Alzheimer-kór és tünetei Ez egy degeneratív, gyógyíthatatlan idegrendszert érintő betegség; presenilis típusa a 65 évnél fiatalabbaknál, míg a senilis típus 65 évnél idősebbeknél jelentkezhet. Az Alzheimer-kórra már a betegség megjelenése előtt is utalhatnak jelek: kisebb memóriazavarok, a figyelem kiesése, apróbb kommunikációs nehézségek. Az Európai Unióban évente 1,4 millió új demencia esetet regisztrálnak, 24 másodpercenként azonosítanak egy-egy új esetet. Európában 7,3 millióra, ebből Magyarországon 160.000-re tehető az Alzheimer-betegek száma, de a betegségben érintett családtagoké (szülők, nagyszülők, testvérek, unokák, közvetlen hozzátartozók) a többszöröse, akiknek életét gyökeresen változtatja meg a betegség. Olvasson a kórképről bővebben ide kattintva!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?