Tovább él, aki kutyát tart

Hosszabb életre számíthatnak azok az emberek, akik tartanak kutyát, különösen ha stroke-ból vagy szívrohamból épültek fel.

Az állattartásnak kétségtelenül komoly szerepe van a lelki egészségünk megőrzésében, kinek ne csalna mosolyt az arcára például az, ha hazaérve egy vidáman csaholó kutyus várja az ajtóban. Egy új kutatás szerint ugyanakkor a stroke-on és szívbetegségen átesett emberek élettartamára különösen jó hatással lehetnek a házikedvencek. Az Amerikai Szív Egyesület lapjában megjelent kutatás szerint a kutyatartás harmadára csökkenti egy stroke vagy szívbetegség kialakulásának veszélyét, és 24 százalékkal alacsonyabb a kutyások korai halálozásának esélye, mint azoké, akik egyedül élnek.

A magány így hat az egészségünkre A magány nemcsak annyit jelent, hogy sokat vagyunk egyedül, hiszen vannak, akik kifejezetten élvezik, ha egyedül lehetnek. A magány sokkal inkább a szociális élet és a társas kapcsolatok hiányát jelenti, ami káros lehet az egészségünkre is. Kattintson a részletekért!

Tovább élhetünk, ha van kutyánk

A kutatás első felében több mint 300 ezer svéd embert vizsgáltak meg, akik mind 40 és 85 év közöttiek, és túléltek legalább egy szívrohamot vagy stroke-ot . Az adatok szerint a korai halálozás esélye körülbelül 15 százalékkal volt alacsonyabb azoknál az embereknél, akik a családjukkal éltek, mint akik senkivel sem osztották meg a házukat. A kutyatartóknál azonban még nagyobb, 33 százaléknyi volt ez a különbség, persze az állattartók javára.

Tovább és egészségesebben él, aki kutyát tart. Fotó: iStock
Tovább és egészségesebben él, aki kutyát tart. Fotó: iStock

Régóta jól ismert, hogy a magány nagyon rossz hatással van az egészségünkre, és számos komoly betegség kialakulását elősegíti. Aki azonban kutyát tart, annak nemcsak az állat okozhat örömet, de a többi emberrel is gyakrabban érintkezik - magyarázta az eredményeket a kutatást publikáló Tove Fall. Mivel a kutyát le kell vinni időnként sétálni, így a visszahúzódóbbak is többször mozdulnak ki, több emberrel érintkeznek napközben, és a kutyázás egy jó közös téma lehet beszélgetésekhez is. Ezek a szociális interakciók pedig a lelki és testi egészséghez is jelentősen hozzájárulnak.

Viszont még azelőtt, hogy az orvosok tömegével írnának fel preventív célzatú kutyatartást, fontos leszögezni, hogy a kutatás jó néhány tényezővel nem számolt. Például az állattartók személyiségével és életstílusával sem: elképzelhető például, hogy a kutyát befogadó emberek amúgy is szociálisabbak, vagy aktívabb életmódot élnek, így a pozitív hatás nem is teljesen az eb jelenlétének tudható be.

Egy másik kutatásban összesen 3,8 millió ember egészségi adatait vetették össze azzal, hogy milyen háziállatot tart otthon. Az eredmények ismét a kutyatartóknak kedveztek, akiknél 24 százalékkal alacsonyabb volt a korai halál, illetve 65 százalékkal egy második szívroham kialakulásának az esélye. Nagyjából 31 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának a veszélye is ezeknél az embereknél. Összességében tehát nemcsak a szívbetegséggel küzdő, de az egészséges emberek várható élettartamát is meghosszabbíthatja, ha megosztja az életét egy négylábúval.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra