Mit érezhettek a lezuhant gép utasai?

Az elmúlt napokban a világsajtó vezető hírekben foglalkozott a Kelet-Ukrajna fölött lezuhant maláj gép sorsával. Hogy mi történhetett a feltehetően rakétatámadás következtében bekövetkezett katasztrófa során, szakértők és orvosok próbálták meg felvázolni.

A katonai szakértők álláspontja szerint, ha a BUK nevű szerkezettel vették célba a gépet, akkor a kilőtt rakéta a becsapódás előtt robbant fel. Ez azt jelenti, hogy a detonáció még azelőtt bekövetkezett, hogy a rakéta a gépbe csapódhatott volna. Számtalan repeszt, srapnelt szórhatott szét, így a rakéta megbonthatta a repülőgép burkolatát. Ekkor a repülőben uralkodó túlnyomás hirtelen lecsökken, ez az úgynevezett dekompresszió.

Mindez dekompressziós betegséget idéz elő az emberben - ha túl hirtelen következik be: gyakorlatilag azonnal eszméletvesztést okoz. Az utasok nagy része ezért szinte semmit sem érzékelhetett abból, hogy mi történt - véli a Time.com-nak nyilatkozó szakértő , Doug Richardson.

Az utasok zöme azonnal eszméletét veszthette. Fotó: Europress

A dekompressziós betegség alapja , hogy túlnyomáson a gázok térfogata más, mint normál légköri nyomáson. A repülő belseje egy túlnyomásos "doboz", ha ez a túlnyomás hirtelen megszűnik, a gázok oldékonysága lecsökken és buborékokat formálnak a vérben, amelyek elzárják a kapillárisokat, hajszálereket. Ez okozza az eszméletvesztést, vagy akár a halált is.

A nyomáskülönbség túl gyors kiegyenlítődése barotraumát okozhat , ami a test légtartó üregeinek nyomáskiegyenlítési zavarát jelenti, s amely szintén eszméletvesztéshez vezethet, s valószínűleg ez is halálos kimenetelű lehetett az utasok egy részénél. Így hiába ereszkedtek le netán az oxigénmaszkok, az utasoknak már aligha volt idejük felvenni azokat. Így azt sem igazán tudhatták, mi történik velük.

De a légnyomás hirtelen lecsökkenése fizikai hatással is jár: olyan erős "huzat" keletkezik, ami letépi az emberekről akár még az inget is. Azokat Akik nem voltak bekötve biztonsági övvel, azokat a hirtelen légáramlat a helyükről is kiránthatta.

Minthogy a repülő törzsét alighanem szétszakíthatta a rakéta által keltett lökéshullám, további szörnyű következményekkel járhatott az eset. A gép hirtelen lelassulhatott, ami súlyos, nyaki és gerinctöréseket idézhetett elő - amint azt egy traumatológus írta egy angol nyelvű fórumon.

Az MH17-es járat utasai tehát az első robbanás következtében már eszméletüket vagy életüket veszthették. Aki életben maradt, az súlyos töréseket és más sérüléseket szenvedett, úgynevezett politraumatikus helyzetben volt. A következmények egyike a mellkasi aorta megrepedése(az egyik legfontosabb verőér) is lehet egy magyar orvosi közlemény szerint.

Mindezek után az élettelen vagy súlyos politraumatikus helyzetben lévő testek a nagy magasságban hirtelen fagypont alatti körülmények közé kerültek, ahol oxigénhiányos állapotban zuhantak lefelé. Így egyes feltételezések szerint aligha érezhettek valamit a zuhanás közben.

Egy német újság, az Express.de által megkérdezett egyik szakértő szerint ugyanakkor néhányan zuhanás közben akár magukhoz is térhettek. A zuhanás tízezer méteres magasságból 5-7 percig tarthatott. Ha valaki közben magához tért, alighanem ez négyezer méteres magasságban következhetett be. Ám ezek az emberek is tehetetlenül vártak a halálra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!