Gondolattal irányítható művégtag

Egy nyaktól lefelé lebénult nő pusztán a gondolataival képes irányítani azt a mesterséges robotkezet, amelyet nemrég fejlesztettek ki és amellyel eddig elképzelhetetlennek tartott pontosságot és finomságot értek el a tudósok.

A Pittsburgh Egyetem tudósai szerint a művégtag szinte mindenben pótolni tudja az elvesztett kezet. Az 52 éves páciensnél 13 évvel korábban súlyos degeneratív agyi- és gerincbetegséget állapítottak meg az orvosok, amelynek következtében a nő nyaktól lefelé teljesen lebénult. 2012 februárjában a tudósok két mikroelektróda sort építettek be a nő bal motoros agykérgébe. Ezek a mikroelektródák kötik össze a nő agyát a robotvégtaggal. Ezek után a páciens egy 14 hetes tanfolyamon vett részt, amelynek során megtanulta kezelni a művégtagot.

A beteg már a második napon képes volt szabadon, a számítógép segítsége nélkül mozgatni a kezét. Idővel a kézügyességet mérő teszteken 91 százaléknál is magasabb eredményt ért el a páciens és 30 százalékkal gyorsabban volt képes végrehajtani a különböző feladatokat, mint a tréning kezdetén.

"Ez a gyors fejlődés elsősorban annak köszönhető, hogy az agy és a végtag összekapcsolását teljesen újszerűen oldottuk meg" - nyilatkozta Andrew Schwartz, a kutatás vezetője. "A művégtagok esetében a legnagyobb kihívást az jelenti, hogyan fordíthatjuk le az agyi impulzusokat számítógépes jelekké, amelyek gyorsan és pontosan képesek irányítani a robotkarokat. A legtöbb gondolati úton irányított művégtag egy algoritmus segítségével működik, ami a számítógép és az agy közti rendkívül összetett hálózaton keresztül fejti ki hatását. Mi azonban teljesen másfelől közelítettük meg a problémát és egy olyan modell alapú számítógépes algoritmust alkalmaztunk, ami leutánozza az egészséges agy végtagmozgatási mechanizmusait. Így sokkal pontosabban és természetesebben működtethetőek a művégtagok."

"Ez az agyi-gépi interfész hatalmas technológiai és bioegészségügyi felfedezés" - tette hozzá Gregoire Courtine, a Svájci Szövetségi Műszaki Intézet munkatársa. A témáról bővebben a Lancet című lap online kiadásában olvashatnak az érdeklődők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?