Forró kakaó a leépülés ellen

A napi két csésze kakaó az agyi véráramlás serkentésén keresztül fokozza az idős egyének memóriateljesítményét a Neurology augusztusi számában megjelent korai stádiumú tanulmány szerint.

A rutinszerű alkalmazását dr. Farzaneh Sorond és munkatársai (Harvard Egyetem) annak ellenére korainak tartják, hogy valóban úgy tűnik, a módszer főként a túl alacsony agyi áramlással rendelkezőknél válhat be. Emellett még mindig nem tudunk eleget a hosszútávú hatásokról, ráadásul az itallal bevitt cukortöbblet az elhízás és más anyagcserezavarok irányába hathat - ezek mind a szellemi hanyatlást elősegítő faktorok.

Tudjon meg még többet a kakaó elkészítéséről és jó egészségügyi hatásairól elsődleges energiaforrása a cukor , emellett a tápanyag és az oxigén megfelelő helyre jutásához szükség van kielégítő véráramlásra is. Az agy a testtömeg 2 százalékát teszi ki, mégis a szervezet összenergiájának 20 százalékát égeti el. A megfelelő véráramlás gátolja az agyszövet elöregedését, vagyis a demencia kialakulását. A csokoládé aktív összetevőjéről, a kakaóról már számtalan tanulmány bizonyította, hogy jótékony egészségünk szempontjából, a mostani vizsgálat azonban kifejezetten az agyi véráramlást befolyásoló hatásokra koncentrált.A kutatók 60 egyént tanulmányoztak (átlagéletkor 73 év), akik 30 napig fogyasztottak flavanolban gazdag, illetve flavanolban szegény kakaót. Ismert, hogy a flavanol javítja a véráramlást. Az alanyok szinte mindegyike magasvérnyomás-beteg volt, felüknél cukorbetegség is fennállt. 18 esetben ismert volt a rossz agyi keringés, náluk átlagosan 8 százalékkal javult ez az érték a kezelés hatására. A flavanol nem játszott szerepet a hatás kialakulásában. Kérdéses, hogy mennyire köszönhető a javulás a kakaóban lévő koffeinnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!