A szex helye az agyban

A tudománynak köszönhetően azt már tudtuk, hogy a szerelem a fejünkben "rak fészket", nem a szívben, egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya pedig most azt is megmutatta, hogy az agyon belül hol keressük a szerelmet, és hol a szexuális vágyat.

A Journal of Sexual Medicine című szakfolyóiratban közzétett dolgozat az első, amely pontosan feltérképezi intim dolgaink agyon belüli kapcsolatát. "Eddig soha, senki nem vizsgálta együtt ezt a kettőt, hogy aktivitási mintázatukat így lássa" - mondta Jim Pfaus, a kanadai Concordia Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője.

A kutatók azt is elképzelhetőnek tartották korábban, hogy a két érzelem teljesen elkülönül az agyon belül, a vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a szerelem és a vágy különböző területeket aktivál ugyan az agyban, ám ezek kapcsolatban állnak egymással.

Pfaus amerikai és svájci kutatótársaival húsz korábbi tanulmány eredményeit elemezte, amelyek mindegyike olyan körülmények között készült, ahol a vizsgálat résztvevője erotikus képeket nézett vagy éppen kedvese arcmását, miközben agyi aktivitását funkcionális mágneses rezonanciás készülékkel (fMRI) követték nyomon.

Valamennyi adat összesítése és elemzése után a nemzetközi kutatócsoport el tudta készíteni a szerelem és a vágy teljes agyi térképét.

Úgy találták, hogy különösen két agyterület, az insula és a striátum felelős azért a folyamatért, ahogyan a szexuális vágy szerelemmé fejlődik. Az insula (sziget) az agykéreg meglehetősen rejtett területén, a mély oldalsó barázda alján található, a temporális és az elülső lebeny között, míg a striátum (csíkolt test) mellette, az előagyban foglal helyet.

A szerelem és a nemi vágy eltérő területeket aktivál a striátumon belül. A szexuális vágy által aktivált területet általában olyan dolgok aktiválják, amelyek eredendően élvezetesek, mint például a szex vagy az étel. A szerelem által aktivált terület pedig abban a kondicionálási folyamatban vesz részt, amelyben a jutalommal vagy élvezettel társuló hatások az eredendően élvezetes dolgok szintjére jutnak agyunkban. Mindez azt jelenti, hogy miközben a szexuális vágy szerelemmé fejlődik, ezeket az érzelmeket a striátum különböző területe dolgozza fel.

Némiképp meglepő, hogy a striátumnak ugyanez a része kapcsolatban van a drogfüggőség kialakulásával is. Pfaus szerint erre jó ok van. "A szerelem tulajdonképpen egy szokás, amely a szexuális vágyból formálódik ki, ahogy a vágy elnyeri jutalmát. Ugyanúgy működik az agyban, mint amikor szerektől válik az ember függővé" - magyarázta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.