Cukorbetegség: a konzoljáték is jó ellene

A kettes típusú cukorbetegségben szenvedők vércukorszintjére is jótékonyan hatnak a videojátékok - derítette ki egy nemrég megjelent kutatás.

Kettes típusú cukorbetegség akkor alakul ki, ha a szervezet erre szakosodott sejtjei nem termelnek elég inzulint, vagy amit termelnek, az nem működik elég hatékonyan. Leginkább a negyven év felettieket érinti a betegség, és az elhízás komoly kockázati tényező lehet. Korábbi vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a kockázat csökkenthető, ha valaki rendszeresen mozog és egészségesen étkezik. Németországi szakemberek ezért olyan kísérletbe fogtak, melyben 220 ötven és hetvenöt év közötti cukorbeteg felnőtt fizikai aktivitását próbálták javítani.

Az alanyok közül százhúszan 12 héten át rendszeresen játszottak a Nintendo Wii Fit Plus nevű játékával, míg a többi száz fő csak a rutin orvosi ellátásban részesült. A játék egyrészt egy kézi vezérlésű irányítóból állt, másrészt egy egyensúlyozó deszkából, amin az alanyok a játék közben álltak.

A 12 hetes kísérlet elején is és végén is megmérték minden résztvevő súlyát, vérnyomását, valamint - nyolcórányi koplalást követően - a vércukorszintjüket is. A című lapban közzétett vizsgálatból kiderült, hogy a játékot használók vércukorszintje sokkal nagyobb javulást mutatott, emellett az ebbe a csoportba tartozóknak a súlya is csökkent, és általános életminőségük is javult, például csökkent náluk a depresszió mértéke. Később a kontrollcsoport tagjainak is odaadták a Wii-t, és ők is hasonlóan pozitív változásokat értek el a segítségével.

Cukorbetegség ellen konzoljáték?

A tanulmány elkészítésében résztvevő Stehpan Martin professzor úgy véli, ezeknek a játékoknak minden kettes típusú cukorbeteg otthonában ott a helyük, sőt jó lenne, ha a jövőben kifejezetten az ilyen betegséggel küzdők számára fejlesztenének ki ilyen típusú játékokat. Korábbi kutatások már szintén kimutatták a Wii jótékony hatásait, a Medical News Today című lap például arról számolt be, hogy ezek segítségével a sebészek fejleszthetik kézügyességüket, míg más tanulmányok arra világítottak rá, hogy a Wii Fit segíthet a COPD-betegeknek - vagyis a krónikus obstruktív tüdőbetegségen szenvedőknek - a könnyebb légzés elsajátításában.

A cukorbetegség kialakulása előtt minden érintett átesik az úgynevezett prediabéteszes állapoton. Ez azt jelenti, hogy a vércukorszint már magasabb, mint a normális, de még nem annyira, hogy egyértelműen ki lehessen mondani a cukorbetegség diagnózisát. A prediabéteszes esetek 40 százalékánál 5 éven belül kialakul a diabétesz. A prediabétesz két formája is ismert, az egyiket emelkedett éhomi vércukorszintnek (IFG), a másikat csökkent glükóztoleranciának (IGT) nevezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!