Tovább élnek a dundik?

Az enyhén túlsúlyos embereknél kisebb a korai halálozás kockázata, mint az optimális testtömegűek esetében - ezt mutatja egy olyan nemzetközi vizsgálat, amely csaknem 3 millió felnőttre terjedt ki szerte a világban.

A The Daily Telegraph című brit lapban ismertetett tanulmány szerint az enyhén túlsúlyos emberek esetében 6 százalékkal kisebb a halálozás kockázata, mint a normál testtömegűeknél.

testtömeg-indexét (BMI)! A súlyosan elhízottak - 35-ös testtömegindex felett - ugyanakkor 29 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg, mint azonos korú normál testtömegű társaik.

A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmány szerzői a jelenségre lehetséges magyarázatként többek között azt hozzák fel, hogy a túlsúlyos emberek feltehetően gyakrabban járnak orvoshoz, így hamarabb elkezdődik a betegségek megfelelő kezelése. De az okok között említik a túlsúlyos embereknél felhalmozott magasabb tápanyagtartalékot is, amely előnyt jelenthet például elhúzódó betegségeknél.

A Science Daily tudományos hírportál összegzése szerint az Egyesült Államok egészségügyi statisztikai központja ( National Centre for Health Statistics ), a Nemzeti Rákintézet és az Ottawai Egyetem munkatársai által jegyzett kutatás keretében csaknem száz korábbi tanulmányt elemeztek, amelyek több mint 2,88 millió emberre és több mint 270 ezer elhalálozásra terjedtek ki Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Ázsiában, valamint Ausztráliában.

A vizsgálat eredménye több korábbi tanulmányéval is egybevág, amelyek szerint a szívrohamot túlélő túlsúlyos és mérsékelten elhízott betegek életkilátásai jobbak, mint normális súlyú betegtársaiké.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!