Íme, a türelmes tanárok titka

Azok a tanárok, akik részt vettek egy rövid, de intenzív meditációs programon, kevésbé voltak lehangoltak, szorongóak vagy éppen stresszesek munkavégzés közben, és sokkal megértőbbekké váltak diákjaikkal szemben.

Az erről szóló tanulmány a San Franciscó-i Kalifornia Egyetemen készült. A Emotion című szaklap áprilisi számában olvasható - elsősorban arra koncentrált, hogy bemutassa, milyen pozitív hatással van mindez az érzelmekre, illetve a társas viselkedésekre.

Margaret Kemeny, az Egyetem Pszichiátria Tanszékének munkatársa úgy véli, a tanulmány azért rendkívül jelentős, mert a mai felgyorsult, technika által uralt világunkban egyre kevesebb lehetőség nyílik az elmélkedésre.

A vizsgálatban összesen nyolcvankét 25 és 60 év közötti tanár vett részt. Azért éppen tanárokra esett a szakemberek választása, mert az ő munkájuk kellően stresszes, ugyanakkor a meditáció hatása szinte azonnal lemérhető a diákokhoz való viszonyukon.

A meditációs program hátterében egy a dalai láma otthonában megrendezett találkozó állt, melynek eredményeként született meg az a 42 órás, nyolc héten át tartó képzésprogram, amit Paul Ekman professzor és Alan Wallace, buddhista tudós dolgoztak ki. A tanfolyam során a résztvevők egyrészt koncentrációs gyakorlatokat végeztek, mely során egy konkrét lelki vagy érzéki tapasztalatra kellett összpontosítaniuk, másrészt a testet és az érzéseket kellett igen alapos vizsgálatnak kitenniük, végül pedig közvetlen gyakorlatokra került sor, melynek célja a másokkal szembeni empátia és megértés elsajátítása volt.

A vizsgálat végeztével az abban résztvevők depresszióra való hajlama több mint a felére csökkent, és a pozitív eredmények még öt hónap után is megmaradtak. Az alanyok magánéletében, párkapcsolataiban is kedvező változások voltak tapasztalhatóak, ami szintén a meditáció jótékony hatásának köszönhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.