Túl sok az e-mail? Veszélyben van!

Az emberek most 30 százalékkal stresszesebbek, mint mielőtt az okostelefonok forgalomba kerültek. A munkatársakkal és barátokkal való állandó e-mailezés és SMS-ezés ellehetetleníti a pihenést. A megkérdezettek 65 százaléka szeret "kikapcsolni".

Bár úgy tűnik, hogy az okostelefonok és az egyéb mobil eszközök sosem tapasztalt mértékben könnyítik meg a kommunikációt, a folytonos üzenetváltás valójában rossz hatással van az idegrendszerre - derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a huszonegyedik században formán lehetetlen ellazulni.

A modern kütyük állandó kommunikációra késztetnek , de a kutatást vezető Frances Booth szerint nem megkönnyítik az életet, hanem nehezebbé teszik azt - plusz egy indokkal szolgálva a panaszkodásra. A szakértő 15 felnőtt stressz-szintjét kísérte figyelemmel, akik mindannyian 40 éven aluliak voltak, és egy-egy hetet töltöttek a megszokott digitális környezetben, valamint az eszközeik nélkül is.

Az egész csoport stressz-szintje lényegesen magasabb volt az első, tehát műszaki cikkekkel töltött héten, míg a másodikon sokkal kipihentebbek voltak a résztvevők, valamint "jobb általános hangulatról" számoltak be. Csaknem kétharmaduk úgy nyilatkozott, hogy a második hét jobb volt számára, mint az első.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, milyen magas az Ön stressz-szintje! Booth azt javasolja, hogy mindenki biztosítson magának némi kütyümentes időt a hétköznapokban. "Az eredmények sokkolóak. Bebizonyítottuk, hogy akik a nap 24 órájában online vannak a telefonjuk és a táblagépük segítségével, sokkal magasabb stressz-szinttel rendelkeznek, mint akik a régi típusú kommunikációt választják. Az állandó összeköttetésnek tehát ára van. A szüntelen e-mail készenlét , a közösségi médiában közzétett frissítések, továbbá a többi figyelemelvonó tényező túl sok fölösleges információval traktál minket" - figyelmeztetett a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik, amelyből az északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?