Depresszió ellen akupunktúrával

Egy a PLOS Medicine című lapban nemrég közzétett tanulmány arról számol be, hogy a depresszió sokkal hatékonyabban gyógyítható, ha a szokásos kezelés mellett a beteg akupunktúrára és tanácsadásra is jár.

Az angliai York Egyetem kutatói úgy vélik, noha a legtöbb depressziós beteg örömmel venné, ha gyógyszermentes módon kezelnék őt, még mindig nagyon kevés szakember alkalmazza a fenti két módszert ilyen esetekben.

Az unipoláris depressziót a hangulati és az érzelmi élet zavara, a gondolkodás meglassulása és az aktivitás csökkenése jellemzi. Olyan állapot, amelyben az Bővebben itt olvashat róla! A vizsgálat során a kutatók 755 beteget kísértek figyelemmel, akik különféle mértékű depresszióban szenvedtek és Észak-Anglia 27 különböző egészségügyi szervéhez tartoztak. A pácienseket három csoportba osztották, az egyikben 12 héten át akupunktúrás és hagyományos kezelést kaptak, a másikban tanácsadáson vettek részt a hagyományos kezelés mellett, a harmadikban pedig csak a hagyományos kezelésben részesültek az alanyok. Három hónap elteltével kiderült, hogy az első két csoport tagjai jelentős mértékben tapasztalták a depressziójuk enyhülését a harmadik csoporthoz képest, ám 9, illetve 12 hónap elteltével ez a különbség már nem volt ilyen szignifikáns.

Dr. Hugh MacPherson, a York Egyetem Egészségtudományi Tanszékének munkatársa azon az állásponton van, hogy az akupunktúrának és a tanácsadásnak is helyet kellene szorítani a depressziós betegek kezelése során, és főleg azok figyelmébe kellene ajánlani ezeket a lehetőségeket, akik eleve nem szívesen szednek be gyógyszert.

Ahhoz, hogy kiderüljön, vajon a két fent bemutatott módszer a visszaesések arányát is képes-e javítani, illetve, hogy vajon hosszú távon is működnek-e ezek az eljárások, és a depresszió enyhe típusára is alkalmazhatóak-e, még további vizsgálatokra lesz szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

A délelőtt lehet a naposabb, majd délután ismét megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő. A keleti, délkeleti szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!