A magányosokra leselkedik az Alzheimer-kór

Akik magányosnak érzik magukat, azok kétszer gyakrabban betegszenek meg Alzheimer-kórban - állítják holland kutatók. A hír különösen karácsonykor adhat okot arra, hogy mihamarabb keressünk társaságot!

Egy új kutatás jelentős összefüggést mutatott ki a kettő között. Korábbi kutatások már utaltak arra, hogy a társas elszigeteltség, illetve a személyes kontakt hiánya magában hordozza az elbutulás és a szellemi hanyatlás fokozott kockázatát.

Az Amszerdami Idősek Felmérése rögzítette több mint 2000, a demencia tüneteit nem mutató ember egészségi és mentálhigiénés állapotát hosszú időn keresztül. Az egyedül élők közül minden tizediknél jelentkezett az értelmi leépülés három év elteltével, míg akiknek volt társuk, azok közül csak minden huszadiknál jelentkezett hasonló. Akik sosem házasodtak meg, szintén kevésbé tűntek hajlamosnak a betegségre, talán azért, mert az életmódjukból eredően nem érezték magukat magányosnak. Az elhagyatottság érzésével küzdők 13,4 százaléka betegedett meg, míg a többiek közül 5,7 százalék.

Lehetséges, hogy maga az érzés már a hanyatlás jele, mely hátrányosan érinti a szociális képességeket, derült ki a című folyóiratban megjelent összefoglalóból. Utalhat azonban a sérülékeny, érzékeny személyiségre is.

Az Alzheimer-kórról

Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, Magyarországon körülbelül 200 ezer embert érint. Az amszterdami felmérés következőképpen fogalmazott: "Az eredmények arra utalnak, hogy a magány érzése más tényezőktől függetlenül járul hozzá a demencia későbbi kialakulásához. Nem az objektív helyzet maga, hanem a társas kapcsolatok hiányának érzete az, ami fokozza a kockázatot."

A betegség kezeléséről, lefolyásáról és a tünetekről kiemelt rovatunkban olvashat bővebben! Jessica Smith, a brit Alzheimer Szövetség tagja elmondta, bizonyítható, hogy a betegségre való hajlam csökkenthető testmozgással, helyes táplálkozással és a dohányzás elhagyásával. Dr. Simon Ridley, a Brit Alzheimer Kutatás munkatársa szerint a felfedezésnek komoly hatása lehet a társadalomra. "Továbbra is az életkor az elsődleges kockázati tényező, de a kutatásból az vonható le, hogy a magány érzése némileg fokozza a hajlamot. Ebben a szakaszban még nehéz lenne ok-okozati összefüggést felállítani, az érzés inkább lehet a demencia kezdeti szakaszának következménye, mint kiváltó tényező."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Szakadozott frontális felhőzet érkezik, amely dél felé haladva szétesik, feloszlik fölöttünk - alapvetően napos idő lesz többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Utóbbiakból több az északkeleti vidékeken lehet, de arrafelé is legfeljebb egy-egy helyen fordulhat elő futó zápor, másutt nem lesz csapadék. Az északnyugatira, északira forduló szelet napközben sokfelé kísérik erős, elsősorban északkeleten, az Észak-Dunántúlon és a hegyekben helyenként viharos lökések is.A csúcshőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között várható, ennél kissé alacsonyabb északkeleten lehet. Késő este többnyire 2 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?
kvíz
Felismered a bolhafertőzés tüneteit házi kedvencednél? Ha felelős állattartó szeretnél lenni, mindig oda kell figyelned kedvenced egészségére. Ehhez pedig nem árt, ha ismered az egyik leggyakoribb probléma, a bolhafertőzés jeleit. Most letesztelheted, mennyit tudsz a témáról!