Mindenki ugyanúgy néz ki, ha dühös

Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint az emberek dühös ábrázata univerzális, vagyis a világ bármely részéről származik is valaki, ha dühös, ugyanazt az arckifejezést látjuk rajta.

A kaliforniai UC Santa Barbara és az ausztráliai Griffith Egyetem szakemberei vizsgálatukat arra az előismeretre alapozták, hogy a düh evolúciós eredete tulajdonképpen a megalkuvás, vagyis az ember akkor válik dühössé, ha az érdekütközések során alul marad. Ebből következően, aki dühös, ezzel azt kívánja kifejezni a másik fél irányába, hogy a helyzet számára nem elfogadható, és a kettőjük közötti konfliktus addig nem fog feloldódni, amíg nem jutnak valamilyen közös álláspontra.

dühös fél akár ártani is képes a másiknak, ha az nem enged az álláspontjából. A kutatók a vizsgálat során számítógép által előállított arcokat használtak fel, melyekkel jól tudták illusztrálni, hogy a dühös arckifejezés minden egyes eleme azt hivatott jelezni, hogy az illető erősebb a másiknál. Az egyik ilyen tipikus elem a leeresztett szemöldök . Amikor a kísérletben résztvevő alanyoknak ugyanazt az arcot mutatták meg, de egyszer felvont, máskor pedig leeresztett szemöldökkel, azzal együtt, hogy egyik arc sem tűnt dühösnek, a megkérdezettek egyértelműen az utóbbi személyt gondolták erősebbnek. Ugyanígy a dühös arckifejezés többi elemén is végigmentek a szakemberek – amilyenek például a megemelkedett arccsont, az elvékonyodott és kifelé dülledő ajkak, a kiszélesedő orr, illetve a kifelé és felfelé álló áll –, és ezek bármelyikének megléte önmagában azt a feltételezést eredményezte, hogy az illető személy bizonyára erős. Amint arra Aaron Sell, a Griffith Egyetem munkatársa felhívta a figyelmet, az emberek kivételesen jók abban, hogy csupán ránézésre megállapítsák a másikról azt, hogy dühöt jelző arckifejezés egyszerűen azért alakult ki, mert ezzel könnyen el lehetett ijeszteni a másik felet. Ugyanez egyébként az állatvilágban is megfigyelhető, például a békáknál, akik felfújják magukat, hogy ijesztőbbnek tűnjenek, vagy a páviánoknál, akik a szemfogukat mutatják ellenfelüknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!