Nem volna nagyszerű, ha létezne egyfajta használati utasítás az emberekhez? Nos, ne higgye, hogy ezt még nem próbálták ki: egy amerikai cégnél az alkalmazottak a névtáblájukon viselték a pszichológiai tesztjük eredményének rövidítését. A cég vezetői úgy gondolták, hogy sokkal hatékonyabb, ha mindenki egy perc alatt megismeri a vele szemben álló alapvető személyiségvonásait, mint ha időt kellene vesztegetnie a másik kiismerésére.
Szánalmas kísérlet? Szimpatikus törekvés? Ha megpróbáljuk tárgyilagosan nézni a dolgokat, kicsit talán mindkettő. A történet hátterében egy minden munkahelyre jellemző jelenséget találunk. A munkahelyi konfliktusok többsége ugyanis - akármilyen jó is a munkaszervezés, a céges politika, és akármilyen tréningeken vesznek is részt a menedzserek - abból származik, hogy az irodában különböző személyiségű embereknek kell együttműködniük egymással. És ahogy Sartre megjegyezte: a pokol a többi ember - nyilván ő is az egymással össze nem férő személyiségekre gondolt.
A munkahelyek legkiszámíthatatlanabb vonása az emberek személyisége: az öröklött vonások, emlékek, reakciók és hiedelmek ködös gyűjteménye, amely az egyik embert megkülönbözteti a másiktól. Bár a legtöbb munkahelyi stressz-faktor megoldható vagy elkerülhető, a munkatársak személyisége mindig megjósolhatatlan marad. Noha a megfelelő vállalati kultúrában és professzionális viselkedés mellett ez változó kisebb szerepet játszik, valódi énünk időről időre kivillan a civilizált viselkedés alól, és ezzel gyakran meg is bántunk valakit. Mindenki életében előfordul, hogy olyasvalakivel kell együtt dolgoznia, akit különösen nehezen bír elviselni. Ráadásul a személyiségen alapuló konfliktusok nem függenek sem nemtől, sem pedig beosztástól, ez teszi a kapcsolatok hálóját különösen változatossá.
A nagyvonalú és a precíz
Ennek a "rossz házasságnak" az egyik klasszikus példája a nagyívű víziókat álmodó kolléga, aki halálra idegesíti a részletekben elvesző, aprólékos munkatársát. Tegyük fel, hogy az első típus a főnök (mint ahogy gyakran így is van): a tettekre összpontosít, magabiztos és sokat követel, legfeljebb csak a lehetőségek hiánya aggasztja. Nem mindig tudja logikusan megindokolni a döntéseit, ezeknek csak egy részét alapozza adatokra, másik részüket megérzésből hozza. Azt sem mindig fejti ki pontosan, mit vár el a csapattól, de észreveszi és megjutalmazza, ha külön kérés nélkül is megkapja - ám azt sem hagyja szó nélkül, ha nem.
Az érzéketlenség és a nagyvonalúság e keveréke az őrületbe kergeti a pontos tervezés hívét. Az ő személyisége sokkal szabálykövetőbb, a tények, az adatok vezérlik, sokkal kevésbé figyel oda az érzelmeire, megérzéseire. Őt a költséges tévedések töltik el aggodalommal, így lassan, alaposan közelíti meg a változásokat és a projekteket.
Ha ez a két ember képes kedvelni egymást és megbízni egymásban, fantasztikus párost alkothatnak, amelyben kölcsönösen kiegyenlítik egymás erősségeit és gyengeségeit. A legtöbb esetben azonban épp a személyiségük közti különbség válik áthatolhatatlan akadállyá a bizalom útjában, mivel kölcsönös tisztelet helyett inkább nyugtalanságot ébresztenek egymásban. Ha pedig nem bízunk valakiben, hajlamosak vagyunk automatikusan problémásnak, rossznak elkönyvelni.
Könnyű elképzelni azokat a munkahelyi szituációkat, amelyben ez a két személyiségtípus összecsap. Ha határidő kitűzésére van szükség, a nagyvonalú munkatárs úgy érzi, nagyon távoli a kitűzött időpont, míg a precíz kolléga szeretne bőven időt hagyni a döntésre. Ha források kiutalására kerül sor, a nagyvonalú legszívesebben bankot robbantana, míg a precíz a biztos megtérüléssel és a pontos pénzügyi tervezéssel foglalkozik. Új projekt esetén a nagyvonalú főnök beéri a tervek felvázolásával, míg precíz beosztottja dühöng, mivel érzése szerint alig kapott instrukciókat.
Az önismeret a legfontosabb
Egy pszichológiailag felvilágosult emberben (például a Dalai Lámában) ez a kényelmetlen érzés a következő gondolatokat keltené: "Kíváncsi vagyok, miért nyugtalanítasz. Lehet, hogy nekem kellene változnom ahhoz, hogy mind a ketten kényelmesebben érezzük magunkat ebben a helyzetben?" A legtöbb esetben azonban nem tudunk ennyire felülemelkedni saját bizalmatlanságunkon, és egyszerűen személyes értékítéletté változtatjuk a rossz érzéseinket: "Nem bírlak, ez és ez a baj veled". Ezután pedig hajlamosak vagyunk részletesen megmagyarázni magunknak, a házastársunknak, és néha sajnos az egész irodának, hogy a minket rossz érzéssel eltöltő kolléga egyszerűen megőrült, bizonytalan, alkalmatlan a feladatára, vagy egyszerűen rossz, gonosz, önző, arrogáns ember. S olyannyira el tudunk merülni ebben a mocsárban, hogy addig fújunk egymásra a kollégánkkal, amíg a köztünk levő ellenségeskedésbe a személyzeti osztálynak kell beavatkoznia. Sokkal jobb lenne, ha kultúránk ünnepelné az emberi személyiség változatosságát, vagy legalább értékelné mindazt, amit ez a változatosság a munka világához hozzátehet. Ez volt az alapja a cikk elején említett vállalati kísérletnek is, amikor a személyiségteszt eredményét rövidítve kiírták az illető névtáblájára: ily módon a munkatársak már az első pillanatban feltérképezhették kollégáik motivációját. Pedig elsősorban nem másokhoz kell használati utasítást kapnunk. Inkább a régi görögök bölcsességét érdemes a magunkévá tenni: "Ismerd meg önmagadat!" Ha ugyanis tisztában vagyunk saját személyiségvonásainkkal, másokéit is könnyebben elfogadjuk majd.
Útmutató a tűzszünethez
- Ha folyamatos harcot folytat egy kellemetlen kollégájával, van néhány trükk, amelynek segítségével kiszabadulhat a rossz kerékvágásból.
- Ne keressen szövetségeseket! Megnyugtató, ha kiderül, mások is bizonytalannak és kaotikus gondolkodásúnak látják a főnököt. De minél többet beszélnek egymás között a negatív dolgokról, annál sötétebb árnyékot borítanak ezek a negatívumok az életére.
- Összpontosítson az erősségekre! Emlékeztesse magát arra a teljesítményre, amelyet az ellenfele - akár kedveli, akár nem - letesz az asztalra: amiben valójában segít a csapatnak, a cégnek, sőt akár önnek is. Ez elveszi a bosszankodás élét.
- Térjen ki az útból! Néhány személyiségtípus olyan különlegesen érzékeny ponton érint meg minket, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk elfogadni. Ha nem tud barátságosabban reagálni az illetőre, próbálja a kötelezőre redukálni a kettejük közötti kapcsolattartást.
- Nézzen tükörbe! Nem mindenkit irritál annyira a kollégája személyisége, mint önt. Ha képes megtalálni a saját szerepét az események alakulásában, vagy azt, hogy miért reagál különösen érzékenyen az illetőre, valami nagyon fontosat tanulhat önmagáról.
