Boldogabbak a koránkelők

A koránkelők boldogabbak, mint akik inkább későn kelnének, de sokáig is ébren vannak - derült ki a Toronto Egyetem új kutatásából. Fiatal korban a többség "éjjeli bagoly", idős korra azonban a "pacsirták" lesznek többen.

Az éjszakai bagoly típusú emberek - akik inkább későn kelnek és később is fekszenek - gyakran csak nehezen tudnak bemenni a munkahelyükre vagy a reggeli órákra és az első kávéig szinte csak kábán vegetálnak. A "hajnali pacsirták", akik viszont kifejezetten szeretnek korán kelni és éberek is a hajnali órákban, gyakran hamarabb is érnek be a munkahelyükre, mint kollégáik vagy osztálytársaik. Sőt, ők kifejezetten örülnek az első napsugaraknak, és boldogabbak is reggelente. A eddigi kutatások azonban csak a fiatal felnőtteket vizsgálták, ezért kérdéses volt, hogy vajon mi a helyzet az idősebbekkel.

A kutatók nemrég ezért két csoportot vizsgáltak meg: egy 435 fős tizenhét és harmincnyolc év közötti, valamint egy 297 fős ötvenkilenc és hetvenkilenc év közötti csoportot. Az összes résztvevőt arra kérték, hogy töltsenek ki egy kérdőívet, hogyan érzik magukat a nap folyamán.

Az eredményekből kiderült, hogy a fiatal csoportból csupán 7 százalék tartozik a "hajnali pacsirta" típushoz, később azonban megfordul ez az arány, és a többség kifejezetten koránkelő típus lesz.

A kutatók azonban nem tudják, hogy ennek az eltérésnek mi lehet az oka, csupán néhány lehetséges elmélet létezik. Az egyik ilyen az úgynevezett szociális jet lag, amely szerint az emberek belső órája nem felel meg a társadalom órájának. "A társadalom elvárásai sokkal inkább a koránkelők órájához igazodik. Egy éjszakai típusú ember ezért egész héten boldogtalannak érezheti magát, mert hamarabb kell felkelnie, mint szeretné" - magyarázta Renee Biss, a kutatás vezetője. A tanulmány az Emotion oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!