Depresszióhoz vezethet a kevés alvás

Jelentősen csökken az esélye a depressziónak és az öngyilkosságnak azoknál a kamaszoknál, akik korán fekszenek le aludni.

"A korai fekvés védekező módon hat hosszabb időtartamú alvás idején, ezáltal megnő az esélye annak, hogy valóban annyit alszunk, amennyire szükségünk van" - állítják a Columbia University Medical Center kutatói.

"Azoknak a fiataloknak, akik éjfélkor, vagy azután fekszenek ágyba, 24 százaléka szenved depresszióban, 20 pedig hajlamosabb öngyilkossági kísérletekre, szemben azokkal, akik 10 órakor, vagy annál korábban térnek nyugovóra" - olvasható a folyóiratban.

Akik azt állítják, hogy öt, illetve annál kevesebb órát alszanak éjszakánként, azoknak 71 százaléka szenved depresszióban, 48 százalék pedig egyre többet gondol öngyilkosságra. "Az eredmények megerősítik azt az érvet, mely szerint a rövidebb időtartamú alvás szerepet játszik a depresszió etiológiájában" - mondta el dr. James E. Gangwisch, a Medical Center adjunktusa.

"Egyes eredmények megegyeznek azzal a tézissel, hogy az elégtelen alvás növeli a depresszió esélyét, és együttműködik más kockázati és védekező tényezőkkel" - közölte Gangwisch, majd hozzátette, hogy a megfelelő mennyiségű alvás olyan megelőző intézkedés, amely segít a depresszió ellen és annak kezelésében is.

A kutatók egy iskolai alapú, nemzeti szinten reprezentatív felmérést végeztek, amelyben 15 659 kamasz és szüleik vettek részt. Kiderült, hogy a résztvevők 7 százaléka (1050) depresszióban szenved, 13 százalékuk (2038) pedig azt nyilatkozta, hogy az elmúlt 12 hónapban már komolyabban gondolkozott az öngyilkosságon.

A tudósok a vizsgálat során arra a következtetésre jutottak, hogy a depresszió és az öngyilkos gondolatok összekapcsolhatók a szülők késői fekvésével, a nem megfelelő mennyiségű alvással, a női nemmel, az idős korral, valamint önmagunk alábecsülésével is.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!