Mi a visszeresség?

A visszeresség ma már egyre több embert érint, ami főként az életmódnak, alkati tulajdonságnak és a genetikának tudható be. De mi is pontosan ez a betegség?

A visszerek az érrendszer részét képezik, tulajdonképpen ezek a vénák. Átmérőjük alapján több csoportba is sorolhatjuk őket: a hajszálerek, valamint a közepes- és a nagy visszerek közé is tartozhatnak. Ebből következik, hogy visszerei mindenkinek vannak, azonban nem mindenkinek betegednek meg a vénái. A két lábon járás következtében elsősorban az alsó végtagokon jelentkeznek, de máshol is előfordulhatnak, például a combokon.

A visszerek lényegében eltorzult, megvastagodott vénák, melyek nem elég hatékonyan végzik a dolgukat, ugyanis nem juttatják el elég hatékonyan az elhasznált vért a szív felé.

A visszeresség általában a láb alsó felén jelentkezik

Ahhoz, hogy tudjuk miről is van szó, tisztában kell lennünk azzal, hogy két értípusunk van: a vénák és az artériák. Az artériák feladata, hogy a tiszta, oxigéndús vért a tüdőből a szíven keresztül eljuttassák a sejtekhez. A vénák feladata pedig, hogy a testből összegyűjtött, elhasznált vért a szívbe szállítsák, onnan pedig a tüdőbe, hogy újra friss vért kapjanak a sejtek.

Ebben a munkában az elhasznált vér visszaáramlását gátló billentyűk és az ereket körülvevő izmok segítenek. Amennyiben a billentyűk működése nem megfelelő, ami általában a kevés mozgás hozadéka, a vér egy része visszaáramlik, pangani kezd, így tágul a vénák fala. A mozgáshiány mellett egyes pozíciók is eredményezhetik ezt a pangást: az ülőmunka, a helyhez kötött foglalkozás, illetve a hosszú ülésre kényszerítő helyzetek, mint a hosszú utazások.

A visszeresség leggyakoribb tüneteiről, a betegség kezeléséről és szövődményeiről ide kattintva olvashat többet!

A visszeresség tehát a vénák, azaz visszerek kóros kitágulását jelenti. A visszér rontja az érintett végtag vérkeringését, súlyos esetekben szövődményként trombózis következhet be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.