Idősgondozás, betegápolás? A segítség a neten van!

Kórházból frissen hazakerült hozzátartozó, beteg gyermek, fogyatékkal élő rokon, tartós gondozást igénylő szomszéd. Valószínű, hogy mindannyiunk életében előfordult már, vagy elő fog fordulni e helyzetek valamelyike. Az is lehetséges, hogy nekünk kell segítőként helyt állnunk valaki mellett. Ilyenkor jusson eszünkbe a Webnővér.hu!

Egyre bővül a személyes gondoskodást igénylők köre. Ez részben a jól ismert demográfiai folyamatoknak köszönhető, de más okai is vannak. Többek között a mind rövidebb kórházi tartózkodást preferáló irányelvek, valamint az az egyre szélesebb körben elfogadott tény, mely szerint az idős vagy beteg ember jól-létét, felépülését, méltóságát leginkább otthoni környezetben kell és lehet biztosítani. A szociális és egészségügyi ellátórendszer lehetőségeihez mérten mindent megtesz a látókörébe kerülők segítése és ellátása érdekében, mégis óriási szerep hárul az úgynevezett laikus (vagy informális) segítőkre az otthoni ápolás és gondozás terén - legyenek azok rokonok, barátok, szomszédok vagy önkéntesek. Segíteni, jól segíteni azonban nem is olyan könnyű. Sokszor előképzettség, tapasztalat, rutin nélkül, úgy, hogy miközben a beteg állapota javul, a gondozó testi-lelki egészsége is épen marad.

Hiánypótló weboldal

Hiánypótló weboldal A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) hazánk egyik legnagyobb civil szervezeteként számos, időseket, betegeket és fogyatékosokat ellátó intézményt és szolgáltatást tart fenn. Ezen intézményesült ellátások mellett az MMSZ folyamatosan törekszik a szociális innovációra az ápolásra, gondozásra szorulók segítése terén. A legújabb kezdeményezés e téren a 2013 őszén elindított WebNővér , amely egy mindenki által elérhető internetes portál.

Egy portál a laikus segítőknek

  • Az oldal megalkotásakor fontos szempont volt az, hogy milyen támogatásra, információkra van elsősorban szüksége a laikus segítőnek. Többségük nem képzett ápoló, ezért számukra az egyszerű ápolási feladatok is nehézséget jelenthetnek. Ezek megtanulásában segítenek az oldalon található rövid, közérthető oktatófilmek.
  • Az idős, beteg embert gondozó gyakran nem tudja, milyen külső segítséget vonhat be, mire jogosult az ápolt vagy ő maga, milyen támogatást igényelhet és honnan. Ezért a portálon megkereshetők a közelben működő szociális és egészségügyi szolgáltatók és elérhetőségeik, egyúttal megismerhető a szolgáltatások igénybevételi módja is.
  • A rokonát, ismerősét gondozó ember sokszor magára marad, nem kap lelki, mentális támogatást megterhelő feladatához. Ezen kíván enyhíteni a WebNővér lelki feltöltődést kínáló rovata.
  • Mindezek mellett fontos, hogy az oldalt felkereső segítők professzionális eligazítást kapjanak, ha elbizonytalanodnak feladataik végzése során. Ezt szolgálják a Gondozási és Jogi tanácsadás menüpontok levelező felületei.

A WebNővér a Szeretetszolgálat kétéves munkájának eredménye. A projekt megvalósítását az Európai Unió Central Europe programja tette lehetővé, melynek HELPS elnevezésű projektjében az MMSZ partner. A pályázati támogatás segítségével a weboldal kulcsfelületei 7 további európai nyelven is elérhetők lesznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Némileg csökken a felhőzet, de sokfelé marad a felhős idő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél időnként megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!