Kutyával könnyebb

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola minden esetben ingyen biztosítja a látássérült emberek számára a vakvezető kutyát. A kiképzés ütemét, ezáltal pedig a várakozási időt azonban a támogatások beérkezése határozza meg.

"Tisztában vagyunk azzal, hogy a látássérült emberek akár néhány ezer forintot sem tudnának a napi megélhetésen túl költeni, ezért állami támogatás hiányában is minden esetben ingyen képezzük és adjuk át számukra a vakvezető kutyát. Sajnos az elmúlt időszakban ennek ellenkezőjéről szóló tudósítások jelentek meg a sajtóban. A helyzet tisztázása érdekében fontos hangsúlyoznunk, hogy ugyan egy vakvezető kutya kiképzése 1,5 millió forintba kerül, ezt a költséget azonban teljes egészében alapítványunk fedezi."-nyilatkozott közleményében a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola .

A vakvezető kutyát a látássérült emberek esetében alapvető szükségletnek tartják, hiszen lehetőséget ad arra, hogy biztonságosan közlekedjenek, teljes és önálló életet élhessenek. Így tudnak iskolába és munkába járni, és így családjaikra is kevesebb kötelezettség hárul.

Egy alkalmas kutya kiképzése átlagosan hat hónapig tart, utána közösen gyakorol, majd vizsgát tesz leendő gazdájával. Sajnos azonban előfordul, hogy egy vakvezető kutyára igénylést benyújtó látássérültnek ennél jóval hosszabb ideig kell várnia. A kutyák kiképzését a rendelkezésre álló anyagi források függvényében tudják végezni, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola ugyanis magánszemélyek és cégek támogatásából, illetve a felajánlott személyi jövedelemadó 1%-okból finanszírozza tevékenységét. Hosszú távú célunk, hogy a jelenlegi évi 12 helyett 30 látássérült személynek tudjunk vakvezető kutyát átadni, és ezzel megduplázzuk a Magyarországon egy év alatt átadott vakvezető kutyák számát.

A vakvezető kutyáknak igen szigorú fizikai és mentális követelményeknek kell megfelelniük. Leginkább a labrador retriever és golden retriever fajtájú kutyák válnak be, de közülük is csak minden ötödik bizonyul alkalmasnak erre a munkára. Javítja az esélyeket, ha a kutyákat kölyök koruktól erre a feladatra nevelik elő, de a napi több órás utcai speciális kiképzés csak egyéves kor felett kezdhető meg. A kutyákat ezt megelőzően széleskörű állatorvosi szűrővizsgálatnak kell alávetni, azonban az itt megfelelt kutyák mindegyikéből sem lesz még vakvezető kutya, ugyanis a mentális alkalmasságról csak a következő féléves intenzív képzés során lehet megbizonyosodni.

A kutyák a speciális kiképzés végén kiképzőjükkel tesznek vizsgát, majd egy több hónapos gyakorlás következik a leendő gazdájukkal, amelynek végén jogszabály által megkövetelt közlekedésbiztonsági vizsgát kell teljesíteniük, s csak ezt követően veheti hivatalosan is használatba vakvezető kutyáját egy látássérült ember. Az alapítvánnyal való kapcsolatuk azonban a kutya teljes szolgálati ideje alatt fennmarad. A kiképzők segítséget nyújtanak a későbbiekben felmerülő problémák megoldásához és az alapítvány viseli az esetleg felmerülő drágább állatorvosi beavatkozások, műtétek költségeit is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.