Rövid telomerek: évekkel előre jelzik a rákot

A rákban szenvedő embereknek rövidebb telomerei vannak; ezek a kromoszómák végén lévő "védőkupakok" védik meg a DNS-t a károsodástól.

A Harvard Egyetem és az Északnyugati Egyetem kutatói fedezték fel, hogy kicsiny, de jelentős változások mennek végbe a szervezetben már több mint egy évtizeddel azelőtt, hogy diagnosztizálnák a rákot. Megfigyelték, hogy a kromoszómák végén lévő telomerek, amelyek megakadályozzák a DNS károsodását, jelentősen elkopnak azokban az emberekben, akiknél később daganatos betegség fejlődik ki. Bizonyos esetekben ezek a telomerek 15 évvel idősebbnek tűnnek koruknál.

Egyre több a daganatos beteg, ezeknek az eseteknek a jó része a következő öt leghalálosabb ráktípus közül kerül ki. Nézze meg, hogy melyek ezek, kattintson ! A telomerek ezeknél az embereknél jóval rövidebbek voltak a kelleténél, és egyre rövidültek körülbelül négy évvel azelőttig, hogy a daganat kifejlődött volna, ekkor hirtelen megállt zsugorodásuk. Minden ilyen változással élő embernél később kifejlődött a rák.

"Ha megértjük a telomer növekedésének ezen mintáját, azt jelentheti, hogy az egy előrejelző biomarker lehet rák esetében" - hangsúlyozta Lifang Hou, az Északnyugati Egyetem Feinberg Orvostudományi Iskolájának professzora, a tanulmány vezető szerzője. "Mivel erős kapcsolatot láttunk a mintázatban a daganatos betegségek legkülönbözőbb típusainál, ezen folyamatok megfelelő vizsgálatát felhasználhatjuk a rák legkülönbözőbb fajtáinak diagnosztizálására" - tette hozzá.

Az új teszttel egyszerűbb lehet a rák felismerése

Tanulmányukban a kutatócsoport 792 ember telomerjeit mérte 13 éven keresztül, 35-nél fejlődött ki különféle daganatos betegség, köztük prosztatarák, bőrrák, tüdőrák és leukémia. Kezdetben azt fedezték fel, hogy a telomerek sokkal gyorsabban öregedtek, amit hosszának gyorsabb csökkenése jelzett azoknál, akiknél kifejlődőben volt a daganatos betegség , de még nem diagnosztizálták a rákot. Minden betegnél, akinél kifejlődött a rák, a telomerek 15 évvel idősebbnek tűntek, mint azoknál, akik nem betegedtek meg. Arra is felfigyeltek a szakemberek, hogy ez a felgyorsult öregedési folyamat megállt három-négy évvel az előtt, hogy a rákot diagnosztizálták.

A telomerek minden egyes sejtosztódásnál rövidülnek. Minél öregebb egy ember, annál többször osztódnak a sejtek, és rövidülnek a telomerek. Mivel a rákos sejtek osztódnak és gyorsan nőnek, a szakemberek arra számítottak, hogy a sejtek annyira megrövidülnek, hogy megsemmisítik önmagukat. Ám nem ez történik. "Azt tapasztaltuk, hogy a daganat eltéríti a telomer rövidülését azért, hogy képes legyen a szervezetben fejlődni" - magyarázta Hou.

Jó-e, ha a rákbeteg tudja, mennyi van hátra? A kutatócsoport azt reméli, hogy ha azonosítani tudják azt, miként téríti el a daganat a sejteket, akkor a gyógymódokat is ki lehet fejleszteni annak érdekében, hogy a rákos sejteket önmegsemmisítésre vegyék rá anélkül, hogy az egészséges sejteket károsítanák. A kutatást az Ebiomedicine online folyóiratban mutatták be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!