Megelőzi a cukorbetegséget a metrózás?

Az egész test vibrációja a serdülőkben javítja a prediabéteszes állapotot, drámaian csökkentve a gyulladást, a vércukorszintet és az olyan tüneteket, amilyen például a gyakori vizelés.

A kísérletet olyan egereken végezték, amelyek evési szokásai hasonlítanak a túl sokat evő serdülőkéire, akik elindultak a diabétesz felé vezető úton - írja a dr. Jack C. Yu , a Georgia Egészségtudományi Egyetem plasztikai sebészeti szekciójának vezetője.

Vércukoreredményei változásairól vezessen naplót a HáziPatika.com-on! Az eredményeket a Kínai Származású Plasztikai Sebészek Világkongresszusán mutatták be és a kísérlettel az átlagos amerikai tinédzsert modellezték, aki túl sokat eszik. "A zsírégetés egyetlen módja a testmozgás. A vibrációval mi rázogatjuk a személy csontjait, ahelyett, hogy az izommunka tenné ezt. Ez nagyon hatékony módja a csont „becsapásának”, amely ilyenkor úgy érzékeli, hogy testmozgást végzünk" - mondta dr. Yu a vibráció hatásmechanizmusát.

Dr. Yu szerint a vibráció az izomműködést utánozza a csontok számára. A csontok kisfokú oda- és visszahajlása beindítja a csontok remodelingjét, ami által erősek maradnak. Ennek egyik részjelensége az oszteokalcin-termelődés; ez a fehérje elengedhetetlen a csontépüléshez, de ugyanakkor a hasnyálmirigynek is jelzi, hogy készüljön fel az evésre. Ez a prehistorikus kapcsolat azzal magyarázható, hogy vadászó őseinkben a mozgás és az evés összekapcsolódott. Ám manapság, amikor túl keveset mozgunk és túl sokat eszünk, ez a kapcsolat már nem áll fenn. A folytonos evés miatt inzulinrezisztensekké válhatnak a sejtek, s már nem tudják a glükózt mint energiaforrást felhasználni.

Ilyenkor a test elsősorban a zsírból nyeri az energiát, s a kutatók szerint ez kulcsszerepet játszik a kövérséggel kapcsolatos 2-es típusú diabéteszben kimutatható gyulladásban. Maga a zsír is gyulladásos faktorokat termel, s az immunrendszer tévesen fertőzésként érzékelheti a zsírt, ami tovább fokozza a gyulladást.

A következő lépésben fel kell tárni, miként hozza létre a vibráció a kedvező hatásokat, és nagy klinikai vizsgálatokban ki kell mutatni, hogy hasonló hatásai vannak-e a vibrációnak a serdülőkben is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!