Mit tegyünk lábszag ellen?

A lábszag tulajdonképpen ártalmatlan, de igen kellemetlen tünet, mely nagymértékben összefügg az izzadással, illetve azzal, hogy olyan cipőt, zoknit vagy harisnyát viselünk, melyben nem tud rendesen szellőzni a láb.

Természetesen, mint a legtöbb egészségügyi problémát, ezt is könnyebb lehet megelőzni, mint kezelni. A lábszag azért alakul ki, mert a bőrről nem elpárolgó izzadság nagyszerű táptalajt jelent a bőrön egyébként is jelen lévő baktériumoknak, melyek melléktermékei okozzák a kellemetlen szagokat.

Tudta? A csípős ételek és a hagymafélék fokozhatják az izzadást, és azoknál is könnyen lábszaghoz vezethetnek, akik erre kevésbé hajlamosak! További érdekességért kattintson !

Ha biztosítjuk a lábunknak a megfelelő szellőzést, például természetes anyagból készült, jó nedvszívó zoknit , harisnyát viselünk, naponta cseréljük a cipőnket, és a megfelelő lábhigiéniáról sem feledkezünk el, valószínűleg nem kell majd a lábszaggal megküzdenünk. A lábszag kezelésére ugyanakkor számos otthoni módszer is a rendelkezésünkre áll. Ezek egy része nagyon rövid idő alatt hat, de másoknak legalább néhány hét szükséges ahhoz, hogy a hatásukat kifejtsék. Lássunk ezek közül néhányat!

A szódabikarbónát számos dologra használhatjuk az otthonunkban, például szagtalanításra is. Ezt a tulajdonságát a lábszag elűzésére is bevethetjük: a  szódabikarbóna  nemcsak a kellemetlen szagokat szünteti meg, de normalizálja az izzadság pH-értékét, és a bőrön élősködő baktériumok számát is csökkenti. Tegyünk három-négy evőkanál szódabikarbónát négy liter langyos vízhez, majd ebbe áztassuk a lábunkat 20 percig, lehetőleg minden este. Hasonló módszerrel alkalmazhatjuk a keserűsót is, ez ugyanis méregteleníti is a láb bőrét.

lábápolás, higiénia
Néhány egyszerű praktika segíthet megszabadulni a kellemetlen lábszagtól. Fotó: Getty Images

A fekete teában található savak segíthetnek elpuszítani azoka a baktériumokat, melyek a lábunkon élősködnek és a kellemetlen szagokért felelősek. A tea vegyületei emellett pórusösszehúzó hatással is rendelkeznek, vagyis a teás lábfürdő hatására kevesebbet fog izzadni a lábunk. Készítsünk egy igen erős fekete teát, higítsuk fel, majd áztassuk ebben a lábunkat legalább 20 percig. Hasonló hatása van a zsályának is, melyből készíthetünk lábfürdőt, fogyaszthatjuk teaként (lefekvés előtt), de szárított és összemorzsolt zsályaleveleket tehetünk a cipőnkbe is.

Az ecet (különösen az almaecet ) olyan savas környezetet hoz létre, melyben a baktériumok nem tudnak túlélni, illetve szaporodni. Készítsünk keveréket egy csésze almaecetből és 6 csésze meleg vízből. Áztassuk ebbe a keverékbe a lábunkat 15 percig, majd nagyon alaposan mossuk meg a lábunkat szappanos vízzel.

A lábszag kialakulásához a nem megfelelő lábhigiénia is hozzájárulhat: ha valakinek nagyon sok a bőrkeményedés a lábán, vagyis felhalmozódnak a lábán az elhalt hámsejtek, az a baktériumok számának növekedésével is együtt járhat. A rendszeres lábápolás hozzájárulhat ahhoz, hogy a lábszaggal se kelljen megküzdenünk. Érdemes otthon néhány naponta alaposan leradíroznunk a lábunkat. Keverjünk össze egy rész cukrot és egy rész olívaolajat (néhány csepp fertőtlenítő és szagtalanító illóolajat, például levendulát vagy teafaolajat is tehetünk hozzá), majd ezzel alaposan dörzsöljük át a lábunkat. Legyünk óvatosak, mert nagyon csúszik!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!