Gombás betegségek

A biológiai láncolat kialakulásában sajátos a gombák világa. A gombák egész Földünk felszínén jelen vannak, s több ezer fajuk ismert.

A biológiai láncolat kialakulásában sajátos a gombák világa. A gombák egész Földünk felszínén jelen vannak, s több ezer fajuk ismert. E parányi szervezetek a sejtfalukon keresztül felszívódó folyékony anyagokkal tudnak csak táplálkozni. A sejtjeiken belül olyan erős hatású enzimek vannak, amelyek nemcsak a cukrokat, fehérjéket, keményítőket, de a cellulózt és a szarut, a keratint is képesek egyszerű felszívódó vegyületekké formálni, és táplálékul felhasználni.

A gombák bontó tevékenysége biztosítja részben a földön keletkező szerves anyagok elbomlását, majd újra visszakerülését a szerves anyagok körforgásába. Az emberiség legrégebbi gomba-társai nemcsak az ehető gombák, hanem az erjesztő- és a penészgombák is. Máig sem tanultuk meg a mérges gombák felismerését, és alig tudunk védekezni a növényi gombabetegségek ellen, amelyek a mindennapi táplálékainkat is veszélyeztethetik.

Mindenütt elszaporodhatnak

Az emberi szervezetre veszélyes gombák száma ma már kb. kétszáz fajra terjed ki. Folyamatos felismerésük teszi lehetővé az ellenük való védekezést, szervezetünk megóvását. A gombák megtelepedhetnek a bőrünk valamennyi felszínén. A leggyakrabban az összefekvő testhajlatokban, ujjközökben, a körmökön, a nyálkahártyákon, a szájban, a nyelven és a nemi szerveken. Elszaporodhatnak a nyelőcsőben, a gyomorban és a belekben is. Súlyos esetben a vérkeringésben is létrejöhet a gombás fertőzés, a gombák keltette vérmérgezés. A penész- és a sarjadzó gombák több betegség előidézői lehetnek. Bár az egészséges bőr felszínén is megtalálhatjuk az egyes csoportokhoz tartozó egyedeket, kis számban még nem okoznak tüneteket. Szervezetünk védekezőkészségének sérülése esetén felborul a biológiai egyensúly, és ekkor a gombák képesek jelentősen elszaporodni. Több olyan állapot ismert, ami kedvez az egyes gombás képek, betegségek létrejöttének. A sarjadzógombák okozzák leggyakrabban a csecsemők szájpenészét. A csecsemő nyelvén fehéres lepedék képződik, amit egy tamponnal letörölve kissé gyulladt, vérbő, piros nyelvfelszín jelez. A bórax-glicerines oldattal letörölve pár nap alatt megszüntethető ez az elváltozás. A szülés során elszenvedett nagyobb vérvesztés vagy jelentősebb vashiány is kiválthatja e betegséget. A már jól fejlődő csecsemő lágyékhajlataiban, a végbél körüli területeken oválisan szegélyezett vérbő gyulladások képződhetnek. A szabadon hagyott, kibontott csecsemő bőrén látható az apró, lemezes hámlás, amit a baba vakarni kezd. A mosószer és a pelenka keltette gyulladás is mutathat hasonló képet, ezért fontos, hogy a szakorvosi vélemény igazítson el bennünket a további teendőkben.

Célszerű tenyészteni

Öröklött túlérzékeny alkat esetén a veleszületetten száraz bőr, ami mindig viszket, jószerével nyitott minden kórokozó megtelepedésére. Az anyagcserezavarok, a cukorbetegség, a hormonzavarok, a hormonális hatású készítmények és a széles hatású antibiotikumok jelentősen megváltoztatják bőrünk és nyálkahártyánk baktérium- és gombatársulásait. A fogamzásgátló készítmények tartós és ellenőrzés nélküli szedését követően kialakuló hüvelyfolyás igen gyakran lehet sarjadzó gombás eredetű, de egyéb kórokozók is elkülöníthetők a váladékvizsgálat során. Kívánatos lenne, hogy a kórokozót a váladék tenyésztésével határozzuk meg, úgy a gyógyszerelés sokkal célzottabbá válik. A rendelkezésre álló jó hatású gombaellenes tablettákat a tenyésztési eredmény birtokában szedjük. A gombák tenyésztéséhez sötétre, melegre és nedvességre van szükség. Gyulladást idézhetnek elő az illatosított szappanok, a mosó- és öblítőszerek is. Kezdetben a nyugtató hintőporokkal tünetmentesíthetjük a hajlatokat, de ha nem sikerül, akkor keressünk fel szakorvost. A lábkörmökön kezdődő gombás betegségeket se hanyagoljuk el. Ha már a teljes köröm elszíneződött, széle felemelkedett és a körömalja alól kikaparhatók az elhalt részek, akkor csak a tablettás gyógyszerelés a célravezető. Ha csak egy köröm érintett, akkor se szabad sebészi úton eltávolítani a beteg körmöt. Gyakran sérülhet ugyanis a körömágy, és nem nő ki szabályosan az új köröm. A gombatenyésztés eredménye szerint felírt tabletta igen nagy biztonsággal gyógyítja a beteg körmöket. A körmök gombásodásának hatékony eszköze a megelőzés, a rendszeres lábápolás. Az uszodák, a közös fürdők használata után soha ne felejtsük el a gombaellenes oldatok, hintőporok alkalmazását, s ezt gyermekeinktől is követeljük meg.

Macskabaj

A törzsön, a hát felszínén megjelenő kerek, fehér felszínükön kissé korpázó foltok főleg tavasszal ijesztik meg viselőjüket. A fehér foltok a gombafonalak felszínes szövedékei, általában alig viszketnek. Jobbára az izzadékony személyeken jelennek meg. Nem tekinthetők fertőző gombáknak. Helyi kezeléssel szépen tünetmentesíthetők, de ha nagy felszínen láthatók, akkor indokolt a tablettás kezelés, szakorvos javallata alapján. Ha a család enged a kisgyermek kívánságának és cicát fogad be, előfordul, hogy a kézfején, a felkaron vagy a törzsön kerek, viszkető foltok keletkeznek, körkörösen terjednek. Valószínű, hogy a cica terjeszti azokat, ő hordozza a gombát. Észrevételüket követően mihamarabb keressünk fel szakorvost a gyógyszerelés érdekében. A gombás bőrbetegségek felismerése és meghatározásuk, tenyésztésük, változatos megjelenésük miatt speciális felkészültséget kíván. A kellő időben alkalmazott korszerű gyógykezeléssel, valamint megelőzéssel elkerülhető a súlyosabb kórformák, betegségek kialakulása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra