Veszélyes kánikulában dolgozni

Hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt és rendszeres - óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces - pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztálya kiemelte: a munkát úgy kell megszervezni, hogy a dolgozók felváltva, rövid ideig tartózkodjanak a tűző napon, illetve a kritikus napszakban, 11-15 óra között lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos munkahelyen dolgozzanak.

Azt tanácsolják, hogy a dolgozók lehetőleg könnyű, világos színű és lazán viselhető ruhában végezzék feladataikat, igyanak sok vizet még akkor is, ha nem szomjasak, és kerüljék a kávé , az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú italok fogyasztását.

A zárt munkahelyeken a légtechnikai berendezések, klímaberendezések hatékonyságát a megszokottnál gyakrabban kell ellenőrizni, tisztítani, fertőtleníteni - hívják fel a figyelmet.

A dolgozók lehetőleg könnyű, világos színű és lazán viselhető ruhában végezzék feladataikat
A dolgozók lehetőleg könnyű, világos színű és lazán viselhető ruhában végezzék feladataikat

A munkavédelmi hatóság felfokozott figyelmet fordít a munkavédelmi ellenőrzéseken a hőségriasztások idején a fokozottabb megterhelésnek kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelmére.

Napszúrás, hőguta, hősokk

Testünk kiegyensúlyozott hőmérsékletéről egy bonyolult rendszer gondoskodik, amelyben kiemelt szerepe van a folyadékháztartásnak és a bőr hőszabályozó funkciójának. A bőrben lévő verejtékmirigyek a testhőmérsékletnek megfelelően párologtatnak, a nyári melegben pedig a bőr hajszálerei kitágulnak, ezzel növelik a hőleadást. Ha azonban a párologtatás nem megfelelő, a testhőmérséklet emelkedni kezd. Ennek pedig súlyos következményei is lehetnek.

Bárkinél előfordulhat hőséggel kapcsolatos rosszullét, de különösen nagy veszélyben vannak a csecsemők és kisgyerekek, valamint az idősebbek; fokozza a hajlamot a stimulánsok, a koffeintartalmú italok és az alkohol fogyasztása is. Azok is érintettek lehetnek, akik tűző napon, nagy melegben végeznek fizikai munkát vagy sportolnak.

Hogy milyen "fokozatai" vannak a hőség miatt kialakuló rosszulléteknek? További információért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!