Szeret vezetni éjszaka?

Az Investigative Ophthalmology & Visual Science oldalain bemutatott tanulmány szerint a lencsehomályt és a szürkehályogot célzó vizsgálat segítségével megjósolható, hogy az egyén éjszakai körülmények között mennyire képes felismerni a gyalogosokat.

Attól, hogy valaki jogosítványt szerez, még nem biztos, hogy biztonságosan képes vezetni. Ennek tesztelését tűzték ki célul a Queenslandi Egyetem munkatársai.

Az egyik szerző, Joanne Wood szerint a lencsehomály és a szürke hályog a véltnél gyakrabban fordul elő azokban, akik járművet vezetnek. A fejlesztett teszt a gyalogosok éjszakai körülmények között történő felismerését célozza, valamint azt, hogy lehet-e fejleszteni ezen készséget.

A vizsgálat során 28 ausztrál jogosítvánnyal rendelkező férfit teszteltek, akik az ottani szemészeti kritériumoknak megfelelően 40-ből legalább 20 pontot értek el. A résztvevők zárt pályán, éjszaka vezettek, miközben lencsehomályt, vagy szürke hályogot szimuláló lencsét viseltek.

A pályán háromfajta gyalogos tűnt fel: az első csoport fekete öltözéket viselt, a másodikon a fekete mellett fényvisszaverő mellény is volt, míg a harmadik fényvisszaverőket hordott csuklóján, könyökén, sarkán, térdén, vállán és derekán. A résztvevők közül 16-nak ellenfényben kellett felismernie a szimulált gyalogokat.

A kutatók megállapították, hogy a szürke hályog jobban rontja a látást, mint a lencsehomály: az előbbiek közül csupán 29,9 százalékban, az utóbbiaknál 52,1 százalékban kerültek felismerésre a gyalogosok. Ugyanakkor a teljes fényvisszaverést nagyobb hányadban (82,3 százalék) ismerték fel, mint a fekete ruhát viselő gyalogosokat (13,5 százalék). A normál látáshoz képest a lencsehomály 3,6-szorosra, míg a szürke hályog 5,5-szeresre nyújtotta a felismerési időt. A kutatók a jövőben újabb látáshibák tesztelését tervezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!