Új fogalom született: itt a sapioszex!

Új szavak minden nap születnek a különböző nyelvekben. Egy német újság most a sapioszex értelmét próbálja meg "kibontani".

A szex szó régóta foglalkoztatja a nyelvészeket is. Összetételek is alkothatók belőle, és tovább is képezhető a szó. Ilyen új összetétel a sapiosex is. Ennek két összetevője a "sapere" latin ige, amely a "tudni" jelentést hordozza, illetve a "sexus", ami nemet jelent. Éppen ezért a jövőben gyakoribbá váló kifejezések, azaz a "holnap szavainak" sorozatában egy német internetes oldal most a sapiosexszel foglalkozott.

Az összetételnek biológiai alapja is van, hiszen sokan az agyat tekintik - a Die Zeit online kiadása szerint - a legnagyobb nemi szervünknek. A sapiosex jelentése tulajdonképpen a vonzódást és szexuális izgalmat jelenti, amelyet valakinek az intellektusa kelt egy másik személyben. Mindez nem a szexuális vonzerő és az értelmi képességek "fordított arányára", azaz egymással való szembeállítására utal, ahogyan ezt buta - de elterjedt - viccekből ismerhetjük. Éppen arról van tehát szó, hogy valakit vonzhat a másik okossága. Vagyis a jövőben az okos és a szexi már nem áll egymással ellentétben, ezt fejezheti ki a sapioszex. Ebbe beletartozhat a közismert kifejezések közül az is, hogy valaki intelligens vagy sármos, esetleg vicces, szórakoztató, ami érdeklődést ébreszthet eleve azokban, akik vele találkoznak.

Az okos az új szexi?

Angolul egyébként a sapioszexuális (sapiosexual) jelző is kezd terjedni. Ha egy kicsit böngészünk a neten, ez talán még misztikusabb jelentéssel bír. Egyeseknél már-már olyasmihez kapcsolódik, mintha a testiséget "maguk mögött" hagynák, és valami különleges, tulajdonképpen plátói kapcsolat is lehetne a lényege egy ilyen jelenségnek.

Kérdés, persze - tehetnénk fel a Die Zeit és mások elemzését folytatva -, hogy beletartozik-e a sapioszexbe a hatalom, a döntéshozó befolyása? A világ egykori legfontosabb politikusainak egyike, a volt amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó, Henry Kissinger - akit azért szépnek csak erős fenntartásokkal nevezhetnénk - mondta: a hatalom a legjobb afrodiziákum.

A hatalom vonzó lehet azoknak a szemében , akik kivetítik másokra a saját elvárásaikat, és egyszerűen hatalomfüggővé válnak. Férfiak is vonzódnak a hatalmasokhoz. Hajlandók akár követni is a nagyhatalmú vezetőt, akibe bizalmukat vetik, és akit hatalmassá tulajdonképpen a követők magatartása tesz.

A Psychology Today szerint a hatalom mint univerzális vonzerő megszűnését érdekes jelenség szünteti meg: ha a követők valamelyike is hatalmas lesz. Ilyenkor gyorsan eltűnik a követési hajlandóság azokban, akik addig esetleg hűségesen engedelmeskedtek a náluk befolyásosabbaknak.

Visszatérve a sapioszex-re, ott talán máshogy áll a helyzet: ha mindkét fél okos, akár mindketten erősebben vonzódhatnak egymáshoz...

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!