Krizsó Szilvia: az egészség új nagykövete

Idén a népszerű műsorvezető, Krizsó Szilvia is csatlakozott a Richter Egészségvároshoz. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja, hogy az egészségre nevelés már gyerekkorban megkezdődjön.

Idén csatlakozott a Richter Egészségvároshoz, mint a program háziasszonya. Milyen várakozásai voltak a programmal kapcsolatban?

Nagyon szimpatikus vállalkozásnak tartom, hogy egy cég felelősséget érez és vállal a magyar emberek egészségtudatosabb életének megteremtéséért. Nagy örömmel csatlakoztam, mert egyrészt jó érzés részt venni egy nemes kezdeményezésben, másrészt a cég munkatársaival évek óta dolgozom együtt különböző projektekben, és nagyszerű embereket ismertem meg bennük, akikkel öröm a közös munka.

A tavaszi programsorozat lezárultával milyen tapasztalatai vannak a rendezvényről?

Nagy jó érzéssel töltött el, ami Dunaújvárosban, Mohácson, Békéscsabán és Esztergomban fogadott, nagyon sokan eljöttek, részt vettek a szűrővizsgálatokon és az általam moderált előadásokon. Azt láttam, hogy az emberek nagyon lelkesek, és az egész napot arra szánták, hogy magukkal foglalkozzanak. Sok család vett részt az eseményen, a szülők a gyermekeiket is hozták magukkal, aminek kifejezetten örülök, egyrészt kiváló gyermekprogramokkal készültünk, másrészt úgy vélem nagyon fontos már kisgyermekkorban elkezdeni az egészségtudatos nevelést.

Krizsó Szilvia

Mit tart a program legjobb elemének?

Azt, hogy az Egészségvárosban egy helyen, egy napon több ingyenes szűrővizsgálat is elérhető, és nem kell adott esetben hónapokig az egészségügyben járni egyik helyről a másikra. Nagyon sok mindent elintézhetnek és nagyon sok kérdésükre választ kaphatnak a résztvevők, mindezt jó hangulatban.

A Richter Egészségváros rendezvényein az Agora sátor előadásait vezette. Melyek a leggyakoribb kérdések, melyek elhangzanak a közönség részéről?

Tulajdonképpen mindenki azzal foglalkozik, hogy valóban érdemes-e elmenni szűrésekre. Az embereknek rengeteg kifogásuk van, lusták vagyunk, félünk az eredménytől, nincs kedvünk elmenni. Amikor az emberek beülnek az Agora sátorba az előadásokra, akkor rájönnek, mégis érdemes kivárni a sort és ellenőriztetni, hogy minden rendben van-e. Rájöttek arra, hogy egy kis idő ráfordításával mennyit nyerhetnek, jó eredmény esetén megnyugodhatnak, amennyiben figyelmeztető érték derül ki egy vizsgálaton, villámgyorsan elmehetnek további kivizsgálásra, kezelésre.

Mennyire él Ön egészségtudatosan? Elfoglaltságai mellett mennyire tud figyelni az egészséges életmódra?

Odafigyelek arra, hogy mit eszem, heti ötször edzek, hol futok, hol callaneticsre járok, napi 3-4 kávéról nem tudok és nem is akarok lemondani.

Mit tesz saját és családja egészségének megőrzése érdekében?

Nálunk mindig rengeteg gyümölcs és zöldség van és bár természetesen sem tőlük, sem magamtól nem vonom meg az édességet, azért nem visszük túlzásba. Mindenki sportol a családban , megpróbálunk sokat levegőn lenni, de azért azt be kell vallanom, a kirándulás nem az erősségünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

A fátyol- és gomolyfelhő mellett sokat süt a nap. Néhol záporeső kialakulhat. Az északi, északnyugati szél főként a Dunántúlon és az északkeleti országrészben megélénkül, néhol megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható. Az egyre nyáriasabb időben melegfronti jellegű hatásra lehet számítani.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?