Megehetjük a földre esett ételt?

Az öt másodperces szabály szerint ha a földre esett ételt öt másodpercen belül felkapva nyugodtan elfogyaszthatjuk, ez ugyanis olyan rövid idő, hogy még nem tudnak rajta megtelepedni a kórokozók. Mi ebben az igazság? Valóban számít, hogy mikor vesszük fel a földre esett ételt?

Az emberek 87 százalékának egyáltalán nem okoz gondot, hogy megegye a földre esett falatot, vagy legalábbis ennyien már ettek valaha ilyen ételt - derítette ki egy brit kutatás . Az öt másodperces szabályként ismert "elmélet" ugyanakkor a válaszadók nagyjából 30 százalékát riasztotta el az evéstől: vagyis ha nem kapjuk fel azonnal a falatot, akkor azon megtelepednek a kórokozók, melyek a szervezetünkbe jutva betegségeket okoznak.

Az valóban igaz, hogy minél több időt tölt egy étel a padlón (vagy más felületen), annál nagyobb az esélye annak, hogy kórokozók telepedjenek meg rajta. Sok minden függ attól is, hogy milyen felületre ejtettük az ételt: a sima felületekről, például a kőpadlóról nagyobb valószínűséggel kerül kórokozó az ételre , mint kárpitozott felületekről vagy szőnyegről.

Megehetjük a kiborult ételt?

Megehetjük a kiborult ételt?

Ez azért lehet, mert a szőnyeg szálai "fent tartják" az ételt, így az nem tud érintkezésbe lépni a mélyebb rétegekkel. Az étel típusa is számít: minél magasabb egy étel nedvességtartalma, annál könnyebben megtapadnak rajta a kórokozók (egy szelet felvágott tehát nagyon veszélyt hordozhat magában, mint egy szelet kenyér).

20 hely a lakásban, ahol lesben állnak a kórokozók

Dr. Paul Dawson, a Clemson University kutatója csapatával ezt az elméletet vizsgálta, pontosabban azt, hogy az egyes kórokozók mennyi ideig maradnak életben a padlón. Úgy találták, hogy a különböző baktériumok akár négy hétig is megmaradhatnak a száraz felületeken, és olyan mennyiségben elszaporodhatnak, hogy nagyon könnyen átkerülhetnek a leejtett ételre - a földön töltött időtartamtól függetlenül. Vagyis abban a pillanatban, hogy az étel a felületre esik, már meg is telepednek rajta a baktériumok . Az öt másodperces szabály tehát sok más egészségügyi elmélethez hasonlóan csak mítosz.

Mi a helyzet azzal a szintén elterjedt módszerrel, hogy a földre esett ételre ráfújunk?

Egészségesebbé teszi ez a fogyasztását? A port, homokot és egyéb szennyeződéseket ugyan eltávolíthatjuk ezzel a módszerrel, de a baktériumokra sajnos szinte semmilyen hatással nincs egy kis fújkálás. Sőt, mint az Dr. Dawsonék kutatásából kiderült, hogy a születésnapi gyertya elfújásának során éppen mi magunk "utaztatjuk át" a kórokozókat a tortára - a gyertyafújás után ugyanis a tortán mintegy tizenötször annyi baktérium található, mint előtte!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!