Mozgás: még ülve is hatékony lehet

Az alacsony intenzitású edzést sokan alábecsülik, pedig egy kicsi, speciális elliptikus tréner segítségével még úgy is kordában tarthatjuk a súlyunkat és hozzájárulhatunk az egészségünk megőrzéséhez, hogy fel sem kelünk a fotelból.

A legtöbb elképzelés szerint naponta legalább fél órányi, közepesen megerőltető testmozgás szükséges ahhoz, hogy valaki sikeresen fogyjon, illetve élvezhesse a sport egészségre gyakorolt pozitív hatásait . A legújabb kutatási eredmények azonban azt bizonyítják, hogy az alacsonyabb intenzitású edzésnek is számos előnye van, többek között az, hogy ez a kevésbé jó formában lévőknek is elérhető és megvalósítható.

Az alacsony intenzitás akár azt is jelentheti, hogy csak a kezünkkel mozgunk, például egy speciális, kompakt elliptikus eszköz segítségével. Ehhez ugyanis fel sem kell kelni a fotelból, így már arra sem hivatkozhatunk, hogy nincs időnk elmenni az edzőterembe .

Ne becsüljük alá az alacsony intenzitású edzést sem! (Fotó: Europress)

"Az USÁ-ban az emberek nagy része 11 órát is ülve tölt a televízió előtt " - mondta dr. Liza Rovniak, a Penn State Collage of Medicine kutatója. "Ez pedig bizonyítottan hozzájárul az amerikai elhízás-járványhoz."

A mostani kutatáshoz 32 önkéntest választottak ki, akik naponta egy órát "tekertek" a készülékkel, miközben egy teljesen hagyományos irodai széken ültek. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a résztvevők 86 százaléka annyit mozgott ezen idő alatt, hogy nem kellett tartaniuk a hízástól, tartani tudták a súlyukat. Dr. Rovniak szerint ha ezt az egy órát egyéb, alacsony intenzitású testmozgással egészítik ki, akkor különösebb megerőltetés nélkül évente két kilótól is megszabadulhatunk.

A kutatók mindenképpen szeretnék tovább vizsgálni a kézi elliptikus tréner hatásait, de úgy gondolják, az ülve végzett edzés nagy segítség lehet azoknak, akik csak most kezdenek bele egy egészségesebb életmódba, vagy akik úgy gondolják, a sport unalmas és időrabló.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!