Kullancs-encephalitis tünetei és kezelése

Kiss Éva

 Kiss Éva

 

Dr. Szélvári Ágnes

 Dr. Szélvári Ágnes

 

Betegséglexikon mobil alkalmazás

Mi a kullancs-encephalitis?

A legritkább, de a legsúlyosabb kullancs által terjesztett fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis). Korábban 3-400 esetet regisztráltak Magyarországon, de az utóbbi 5 évben számuk 50-80 között mozog. A fertőzés főleg a nyugat-magyarországi területeken fordul elő, de gyakori Nógrádban, Hevesben és Borsodban is. Bár nálunk a védőoltások kiterjedt alkalmazása eredményeképpen az elmúlt években csökkent, a környező országok többségében emelkedett az esetek száma.

A kullancs-encephalitis tünetei

A betegség a csípés után 7-14 napos lappangási idővel, bizonytalan légúti tünetekkel, lázzal indul, gyakran ez az egyetlen megnyilvánulása a fertőzésnek.

Gyakori tünete a fejfájás és a hányás. Az idegrendszer megbetegedése néhány nappal később átmeneti láztalanságot követve újabb lázas periódussal kezdődik. Eszméletlenség, bénulások léphetnek fel, melyek akár halálhoz is vezethetnek. Előfordul, hogy az egész agyállomány vesz részt a gyulladásban, máskor viszont csak az agy körülhatárolt területein jelentkezik.

A klinikai tünetek kialakulása attól függ, hogy milyen területen zajlik le a gyulladás.

A kullancs-encephalitis kezelése

A gyógyítása főleg tüneti kezelésből és egyes esetekben antibiotikumok adásából áll. Kimenetele változó, gyakoriak a teljesen gyógyult esetek. Máskor egész életre szóló bénulások vagy más kiesési tünetek: a szellemi funkciók csökkenése, látás -, hallászavarok maradhatnak vissza.

Megelőzés

A betegség megelőzésére védőoltások állnak rendelkezésre. Passzív védőoltás (FSME-Bulin) a kullancscsípés után 96 órán belül adható. Olyan emberek véréből készítik, akik már átestek a betegségen, és ezt követően még aktív védőoltásokkal növelték vérükben az ellenanyagszintet. Hatása csak 70% körüli és a szervezetből kiürülve nem ad tartós védettséget. A csípést követő 5-28 napon belül nem ajánlott a beadása.

Hatékonyabb az aktív védőoltás, ami elölt vírust tartalmaz. Ritkán lázat, gyakran az oltás helyén enyhe fájdalmat és bőrpírt okoz, előfordulhat ideggyulladás, fejfájás, hányás is. Hátránya, hogy az első évben 3 injekciót, majd 3-5 évente egy-egy emlékeztető oltást kell beadni ahhoz, hogy a védettség tartós maradjon. Orvosi rendelvényre kétféle gyártmány kapható a patikákban: az FSME-Immun, és az újabban kifejlesztett Encepur. Ez utóbbiból létezik külön gyermekek számára ajánlott változat is Encepur Junior néven.

A kullancscsípés elkerülhető a következő néhány jó tanács betartásával: Ne menjünk sűrű bozótba, kiránduláskor haladjunk az ösvényeken. Minél kevésbé fogadható meg ez a tanács (tájfutók, gombaszedők, erdei munkások esetében), annál nagyobb körültekintésre van szükség. Erdei kirándulásra húzzunk nadrágot! A nadrágot gyűrjük be a zokni alá. Az amerikaiak még széles ragasztócsíkkal is leragasztják ezt a behatolási kaput. Ugyanis a kullancs lentről mászik fölfelé. Minél hosszabb utat kénytelen megtenni, annál valószínűbb, hogy lepotyog, és más zsákmány után néz. Hasonló okból, a trikót is tűrjük be a nadrágunkba. Gyermekeket gyakrabban támad meg a kullancs a fejen és a nyakon. Kislányok hosszú haját fonjuk be, tűzzük fel. Adjunk rájuk fehér vászonsapkát, ezen hamarabb észrevesszük az ott bóklászó kullancsot. A napsütésnek kitett, szabadon hagyott bőrfelületeket a kullancs kerüli. Kullancsriasztó szerek közül csak olyat vásároljunk, amire a gyártó legalább 6-8 órás hatékonyságot szavatol. Gyermekeket csak a szabadon hagyott bőrfelületen kezeljünk, és csak vékony rétegben alkalmazzuk. Nagyobb mennyiségben a bőrről is felszívódik, és fejfájást okozhat, néha allergizál.

A kullancs a gyerekeket leggyakrabban a fejen és nyakon támadja meg, ezért érdemes a kislányok haját felkötni

A kullancs a gyerekeket leggyakrabban a fejen és nyakon támadja meg,
ezért érdemes a kislányok haját felkötni



Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a B-vitamin szedésével megelőzhető lenne a kullancscsípés. Van, aki a fokhagymára, mások a fűszeres ételekre esküsznek. Nem zárható ki, hogy ezek némelyike valóban használ, de a bizonyíték egyelőre még várat magára. Természetesen minél rövidebb ideig van a kullancs a bőrben, annál kisebb a fertőzés kockázata. A kullancs eltávolításakor is fertőzhetjük magunkat, amikor összenyomjuk a kullancs testét. Így fordulhat elő, hogy 1-2 órával a kirándulás kezdete után már fertőzést kapunk.

A kullancs eltávolításával ne késlekedjünk, ne menjünk orvoshoz! Ne kenegessük, ne tekergessük, ne dörzsöljük, ne akarjuk megfojtani! A feji végéhez, tehát a bőrhöz közel fogjuk meg csipesszel az élősködőt úgy, hogy a potrohát ne nyomjuk össze.

A gyógyszertárakban kapható kullancskiszedő csipesz, ami megkönnyíti az eltávolítást. Kapható egy magyar találmány, a kullancskiszedő kanál is. Ez azonban csak az egyébként könnyen eltávolítható kifejlett kullancsok kiszedésére alkalmas.

A statisztikák szerint átlagosan minden második kullancscsípésünket vesszük csak észre. Léteznek tűszúrásnyi, csaknem átlátszó kullancsok, ezeket megszívott állapotukban is alig lehet észrevenni. A következő évben ezekből a piciny lárvákból gombostűfejnyi nimfák fejlődnek. Ezek is jól el tudnak bújni a hajlatokban, fülek mögött, hajas fejbőr határán. Felnőttekben leggyakrabban a térdhajlatban bújnak meg észrevétlenül.

Kategória: Felnőttkori fertőző betegségek

Orvost vagy magánrendelőt keresek Kullancs-encephalitis kezelésére! További kérdésem van Kullancs-encephalitis témában
Aktuális
Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikumok

Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikus baktériumok nélkül nincs egészséges ember

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukobetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

Kérdése van? Orvosaink válaszolnak!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+30, +36 °C
Minimum:
+17, +23 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős időre van kilátás, keleten helyenként felhő is alig lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag