A legegészségesebb süti

Szőlőmag segítségével lehetséges antioxidánsokkal dúsított sütemény előállítása - derül ki abból a tanulmányból, amelyet a Journal of Food Science című szakfolyóiratban tettek közzé.

A szakértők szerint a szokásoshoz képest tízszer több antioxidánst tartalmazó desszert éppolyan finom lenne, mint hagyományos társai. A szőlőmag-kivonat igen gazdag antioxidánsokban, amelyek az emberi szervezet számára hasznos vegyületek, hiszen segítenek a szabadgyökök negatív hatásainak mérsékelésében. Ezáltal megelőző szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek és a rák esetében. Ételösszetevőként azonban két hátrányuk is van: egyfelől kesernyések, ráadásul rosszul reagálnak a hevítésre.

A hátulütőket egy olyan technológiával lehet kiküszöbölni, melynek során az antioxidánsokat mikroszkóp alatt egy bizonyos anyaggal vonják be, így javítják az ízt és a hőtűrést.

Az amerikai Élelmiszer-technológiai Intézet (IFT) tanulmánya további vizsgálatot javasol arra vonatkozóan, hogy az antioxidáns -mikrokapszulák beépíthetőek-e a sütőipari termékekbe a fogyasztók preferenciáit figyelembe véve. Emellett a szakértők felhívják a figyelmet, hogy a különleges sütemények akkor arathatnak igazán nagy sikert, ha felvilágosító kampány előzi meg forgalomba hozatalukat, mert a közönségnek is tisztában kell lennie az antioxidánsok jótékony hatásaival.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.