Gyógynövények: így tegyük el télire

Ha kicsit jobban körbenézünk kertünkben, jó néhány gyógynövénnyel találkozhatunk, amely kiváló kiegészítője lehet a házi patikánknak. Vegyük hát elő a növényhatározót, és nézzük meg a kertet közelebbről!

A gyógynövények egészségünk egyik legfontosabb őrei. Rendkívül sok problémát tudnak orvosolni, de fogyasztásukat nem érdemes túlzásba vinni, mert kellemetlen, sőt akár egészségkárosító hatásaik lehetnek. De ha néhány alapszabályt betartunk, semmi baj nem történhet.

Mire érdemes figyelnünk?

Sokszor halljuk, hogy a betegségek megelőzésének kulcsa az immunrendszer, vagyis a szervezet természetes védekezőképességének erősítése. Mit is értünk ez alatt, és hogyan segíthetnek ebben a gyógynövények és növényi gyógyszerek?

  • a gyógynövények teaként való fogyasztását mindig kúraszerűen végezzük. Növénytől függően a kúra 1-2 hetes, vagy akár 1 hónapos lehet.
  • A gyógynövényeket felhasználhatjuk az ételek fűszerezésére is. Ekkor is érdemes azonban mértéket tartani, és 1-2 teáskanállal többet egyszerre nem használni.
  • Egyes növényeknek minden része, másoknak a levele, virágai használható, ennek könyvekből járjunk utána.
  • A gyógynövényeket leszedés után fejjel lefelé akasszuk ki a levegőre, hogy elszáradjanak. Mosni, áztatni nem szabad, mert ezzel a legértékesebb anyagok el is távoznak. Ha megszáradtak, 1-2 hét alatt, akkor összetörjük, és légmentesen záró dobozba rakjuk.
  • Mivel mosni, áztatni a gyógynövényeket nem szabad, ezért figyeljünk arra, hogy olyan helyről szedjük le, ami védett, por és egyéb szennyeződés nem érte.
  • Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy jó növényt szedtünk le, vigyük el egy fitotékába, gyógynövényüzletbe, ott készséggel állnak a rendelkezésünkre.

Milyen gyógynövényekkel találkozhatunk?

A kertekben jó néhány gyógynövény található meg vadon, lássuk, melyek fordulnak elő a leggyakrabban, hogyan és milyen esetekben tudjuk ezeket felhasználni!

Levendula

A levendula vadon is megterem, de akár el is ültethetjük magunknak. Igazi dísze a kertnek és még finom illatot is áraszt. Készíthetünk belőle teát is, de remek fűszere az ételeknek is. Édességekhez adva, mézbe keverve igazán különleges finomságok születnek belőle.

A levendula jó segítséget nyújthat, ha feszült, stresszes időket élünk: megnyugtat, ugyanakkor élénkít is, illata pedig bódító. Illóolaját párologtatva olyan jól sikerülhet a megnyugvás, hogy könnyen el is aludhatunk. Alvászavarok, álmatlanság esetén is használhatjuk, de segíti az epeműködést is, csökkenti a vérnyomást és bőrpanaszok esetén is alkalmazható.

Cickafark

A cickafark elsősorban a hölgyek gyógynövénye, nagyon sok női problémánál lehet hatásos használni, így rendszertelen menstruáció, petegyulladás, medencetáji problémák, változó kor esetén. Negyed liter forrázott vízhez 1 púpozott evőkanál növényt adjunk. Az ülőfürdő is igen hasznos lehet, időnként vegyünk belőle. A cickafark gyomorproblémák, gyomorégés, étvágytalanság, puffadás esetén is kiváló, vértisztító hatású és segíti a vérképződést is.

Gyógynövények a kertben - Szárítsuk és tegyük el télire!

Apróbojtorján

Az apróbojtorján apró, sárga virágaival messziről felismerhető. Készíthetünk belőle teát, de gyógyfürdőként is kiváló. A téli időszakban mandula- és torokgyulladás esetén alkalmazható, de szájbetegségek, emésztési zavarok, májproblémák, vese- és hólyagpanaszok esetén is kiváló. Negyed liter forró vízbe tegyünk 2 evőkanál növényt, hagyjuk rövid ideig állni, majd fogyasszuk el. Naponte két csésze teát is megihatunk belőle, 1-2 hétig.

Csalán

A csalánnak minden része gyógyító hatású, teáját a cickafark teához hasonlóan kell elkészíteni. A legjobb vértisztító és vérképző növény, csökkenti a vércukorszintet és a gyulladásokat, segíti a székletürítést, tisztítókúra esetén kifejezetten ajánlott. Ellenállóbbá teszi szervezetünket megfázás esetén, segít a reumás és köszvényes panaszokban.

Kamilla

A kamillát a legtöbben ismerjük, és a legbiztonságosabb gyógynövények egyike. Csak a virágait használjuk fel, szárítás után csak ezt szedjük le. Használhatjuk lázcsillapításra , fog- és sebfájás, gyulladás, hasi görcsök esetén. Nyugtató, görcsoldó hatású. Külsőleg is használhatjuk borogatásra, gyulladás csökkentésére. Negyed liter forró vízhez 1 teáskanál kamillavirágot adjunk, és melegen, egyszerre fogyasszuk el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.