Csodanövény stresszre

Számos tanulmány alátámasztotta, hogy a Rhodiola rosea, azaz az aranygyökér mind a test, mind a lélek egészségére jótékony hatással van.

A Rhodiola rosea, vagy más néven aranygyökér Szibériában és Kína északnyugati részén őshonos. Adaptogénnek tartják, amely alkalmas mind a fizikális, mind a mentális stressz kezelésére. Emellett növeli az energiát, javítja a kitartást és állóképességet - írja a Fox News.

Juliette Bergman 1993-ban az első, valamint a 2001-es második World Trade Center elleni támadás során is az épületben dolgozott, aminek következtében jelentős traumán esett át. Sok gyógyszert kipróbált, de egyedül az aranygyökér segített rajta.

Egy korábbi svéd tanulmány arról számolt be, hogy az aranygyökérnek fáradságszüntető hatása van, ezért növeli a szellemi teljesítményt, csökkenti a vérben megtalálható kortizol stresszhormont, tehát összességében csökkenti a stresszt. Egy másik tanulmány azt igazolta, hogy a Rhodiola rosea csökkentette a szorongási zavart.

Több mint háromszáz embereken végzett tanulmány igazolja, hogy az aranygyökér antistressz hatású, szorongásgátló, valamint antidepresszáns tulajdonságokkal rendelkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?