Elfeketült fogacskák

Kövessen minket!

Kiss Éva

Szülőktől nemegyszer hallani: "ez csak tejfog, majd a maradandóra vigyázunk". Nagyon káros az ilyen mentegetőzés, hiszen a tejfogaknak is megvan a funkciójuk, azok épségét is meg kell őrizni!

Nem lehet elég korán kezdeni!

A gyermekek fogai eredendően egészségesek. Az, hogy a későbbiekben mi lesz belőlük, mennyit sikerül épen megőrizni a felnőttkor küszöbéig, bizony, a szülők felelőssége, nekik kell megtanítani a legkisebbeket is a helyes, rendszeres fog- és szájápolásra. Gyermekeink egészséges fogazatát megőrizni könnyebb lenne, mint helyreállítani - így a legfontosabb teendő a megelőzés. Ezért a gyermeket váró szülők felvilágosításával kell kezdeni a munkát, mivel sokan nincsenek tisztában még az alapvető szájhigiéniai dolgokkal sem, mert az ő gyermekkorukban is elhanyagolták a szájhigiénét, a megelőzést - mondta dr. Fehér Hajnalka gyermek-fogorvos.
Sajnos, Magyarországon a fogászati prevenció még gyerekcipőben jár - ennek tulajdonítható, hogy ma egy középiskolásnak körülbelül háromszor annyi rossz foga van, mint az EU nyugati országaiban élő fiataloknak. A megelőzés első lépését már a születés előtt kellene megkezdeni, például a kismama helyes táplálkozásával. Tisztában kellene lennie ugyanis mindenkinek azzal, hogy a csontfejlődés - így a fogazat kialakulása is - már a magzati fejlődés korai szakaszában elkezdődik. Később a csecsemő táplálása kiemelt fontosságú. A felvilágosításban a védőnőnek és a gyermekorvosnak van a legnagyobb szerepe, hiszen ők találkoznak a családdal. A megelőzésért a fogorvos már nem sokat tehet, hiszen ide, a gyermekfogászati rendelőbe sajnos legtöbbször már csak akkor kerülnek a gyerekek, amikor már nagy a baj, begyulladt, fáj a fog, bedagadt a kis arcocska.

Nem "csak" tejfogak!

Tipp

Nem mindig tudja saját helyét elfoglalni, például rossz helyre nő vagy fogtorlódást okozhat az a maradó fog, aminek elődje balesetet szenvedett, elhalt, letöredezett tejfog vagy gyökérmaradék. Ezért ha a tejfogakkal baj van, mielőbb lássa a gyermeket fogszabályozó szakorvos is!

Egy kisgyereknek hathónapos kortól kezdve kétéves korig jönnek ki a tejfogai. Ezek gondozására nem figyelnek eléggé, ma is volt egy hároméves kis páciensem, akinek nem volt már egyetlen ép foga sem - mondta a doktornő. Sajnos, igen gyakran találkozhatunk olyan kisgyermekekkel, akiknek a fehér tejfogacskái helyén csak fekete, tövig elpusztult fekete csonkok láthatók.

A fogváltásra 6-12 éves kor között kerül sor, ekkor váltják fel a tejfogakat a maradandó fogak. A szülők körében gyakran lehet hallani: "ez csak tejfog, majd a maradandókra vigyázunk". Ez azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű, hiszen a tejfogaknak is fontos szerepük van, nemcsak a táplálkozásban és a hangképzésben, hanem az állcsont fejlődésében is. Pszichés hatásuk is van: a szép, egészséges fogak minden korban magabiztosabbá teszik az illetőt, javítják megjelenését, közérzetét is. Maga a fogváltás is csak akkor zajlik megfelelően, ha az ép tejfogak "tartják a helyet" a tartós fogaknak, ráadásul a szuvas, beteg környezetben kibúvó maradandó fogak is fokozottabban hajlamosak a szuvasodásra. A romlásnak indult tejfogat is minél előbb kezeltetni kell, mert ha teljesen elszuvasodott a foga, begyulladt a fogínye a kisgyereknek, azt betömni már nemigen lehet. Ugyanakkor nemcsak esztétikai jelentősége van: visszaveti a táplálkozásban, fejlődésben, fájdalmat okoz, megzavarja a nyugodt álmát.

Rossz szokások

Az okok között a leggyakoribb, hogy a kicsit cukros folyadékkal altatják el. Ebben a savas közegben szinte felázik a fog, szétmállik, a cukor bomlása miatt keletkezett anyagok, illetve a baktériumok megtelepedése miatt. Ezért már a legelső fog kibújásától kezdve fontos annak a tisztán tartása. Étkezés (még anyatejes szopás után is!) meg kell tisztogatni: nedves kendővel megtörölgetni, később megmosni. A gyermek körülbelül 6-8 éves koráig a szülőnek kell gondoskodni a gyerek fogmosásáról, amíg fokozatosan, önállóan is meg nem tanulja maga is. Rossz szokások közt van még a játszócumi is, ami pici korban még elmegy, de gyakori, hogy még hatéves kora körül, maradandó fogak mellett is használ a gyermek játszócumit, vagy szopja az ujját. Ezeknek egyrészt megvannak a higiéniai veszélyei, másrészt gyakran e rossz szokások vezetnek az olyan fogazati rendellenességekhez, mint például a nyitott harapás, amely nemcsak szépséghiba, hanem akadályozza a fogak rendeltetésszerű használatát, az alapos rágást.

Norvég példa

Már az óvodákban végzett szűrővizsgálatokon is tapasztalják, hogy egyre rosszabb a gyerekek foga. A 6-18 éves korosztályban, vagyis az általános és középiskolások között pedig mindössze minden ötödiknek bizonyul épnek a foga - a többieknek már szuvas, lyukas, tömött fogai vannak, vagy éppen már foghiányuk is van. Ehhez képest Norvégia fővárosában, Oslóban egy hasonló felmérés a gyerekek 75 százalékát találta ép fogúnak. Norvég szakemberek is a prevencióban látják a megoldást, különös tekintettel a szájhigiéniára, megfelelő táplálkozásra, és a fluoridos öblögetésre. Ott például az óvodákba nem is engednek bevinni édességet.

A fogorvossal való első találkozásnak problémamentes időszakban kellene megtörténnie: ha egészségesen hoznák el a rendelőbe, oldott légkörben barátkozhatna a körülményekkel és a fogorvossal, utána sokkal együttműködőbb lenne baj esetén is. A rendszeres fogászati ellenőrzés később is alapvető, nagyon fontos, hogy már 2-3 éves kortól, évente többször is vigyék el fogorvosi ellenőrzésre a gyermekeiket.

Nem luxus!

Tudta-e?

A WHO célul tűzte ki, hogy az ezredfordulóra az 5-6 éves korú kisgyermekeknek 50 százaléka legyen ép fogazatú. Magyarországon 2000-ben ez az arány 30 százalékos volt. A 12 éveseknél cél volt az, hogy legfeljebb 2-3 szuvas, eltávolított, tömött foguk legyen - nálunk ez a szám 3-4. A 18 éveseknél elérendőnek tekintették, hogy 85 százalékban megtartott fogazatúak legyenek, foghiány nélkül - Magyarországon ez az arány 67 százalékos.

A szájhigiénével kapcsolatos gondok, ijesztő hazai adatok mögött sok minden állhat, a tájékozatlanságon túl például a szülők anyagi helyzete is: nem mindenki engedheti meg magának például a sok zöldség-gyümölcsöt tartalmazó, jobb minőségű, egészségesebb étrendet. Országos adat, hogy évente és fejenként egy fogkefe fogy, pedig három-négy kellene. Fogkrémből átlagosan hármat veszünk, pedig 6-8-ra lenne szükség. Újdonság a szájhigiénében a pici gyerekeknél egyszer használatos kis száj- és fogtisztító kendő xilittel, fogszuvasodást gátló anyaggal átitatva. Ehhez fogorvosok nagy reményeket fűznek, igyekeznek propagálni. A nagyobbaknál a megelőzés eszköze lehet még a fluoridos védelem, megfelelő fogkrémek, ecsetelők használatával, és örvendetes, hogy egyre többen igénybe veszik a megelőzésre szintén nagyon hatékony barázdazárást. Ez a fájdalommentes, preventív kezelés hosszú távon megóvja fogaikat a későbbi szuvasodástól.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag