Magas vérnyomás és skizofrénia? Kettőt egy csapásra!

Az egyik magas vérnyomás elleni gyógyszer egyetlen, négyórás intravénás alkalmazásával drámai mértékű enyhülés érhető el a skizofrénia tüneteiben - számoltak be az Albertai Egyetem kutatói.

A szűk körű klinikai kísérlet eredményeit a szakfolyóiratban tették közzé. A kutatásban húsz skizofrén beteg vett részt, akiket eredetileg antipszichotikus szerekkel kezeltek. Tíz beteg placebo kezelést kapott, további tízet pedig nitroprusszid-nátriummal, egy magas vérnyomás elleni gyógyszerrel kezeltek. Az 1800-as évek óta használatban lévő gyógyszert szedők tüneteik drámai mértékű javulását tapasztalták, vagyis kevesebb hallucinációt, kisebb mértékű szorongást és depressziót éreztek. Ezek a javulások a kezelést követően egy hónapig tartósan megmaradtak.

A kísérletet James Hallak és Serdar Dursun vezetésével végezték. Dursun korábbi laboratóriumi állatkísérletekben a kezelt egyedekben ígéretes eredményeket hozott a magas vérnyomás elleni gyógyszer. A kutatók ebből kiindulva arra voltak kíváncsiak, vajon hasonló eredményeket lehet-e elérni emberek esetében is.

"A skizofrénia tüneteinek ilyen gyors enyhülése nagyon fontos lehet a betegek akut és a sürgősségi ellátásában" - magyarázta Dursun. A kutatók úgy vélik, hogy a gyógyszer két kémiai átvivőanyag kölcsönhatásának módosítása révén fejti ki ezt az eddig ismeretlen hatást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!