A csalásoktól még jól is érezhetjük magunkat

A füllentés pozitív izgalmi állapottal járhat - derült ki egy több mint ezer ember bevonásával készült tanulmányból.

Az eredmények alapján a korábbi feltételezésekkel ellentétben a hazudók megbánás helyett kellemes izgalmat éreznek, amennyiben a füllentés senkire sem volt rossz hatással - olvasható a című szakfolyóirat hasábjain.

A címben tett kijelentés igaz. Ám hogy miért, az egy másik kutatásból vált világossá a szakembereknek is. Ha kíváncsi, olvasson róla itt! "Amikor valaki kifejezetten rosszat tesz egy másik ember ellen, például egy kísérlet során elektrosokkot alkalmaz ellene, korábbi vizsgálataink alapján rosszul érzi magát utána. Az ugyancsak etikátlan, ám közvetlenül senkinek sem ártó cselekedetek esetén azonban más a helyzet" - magyarázta a kutatást vezető Nicole Ruedy, a Washingtoni Egyetem munkatársa.

Az eredmények szerint a csalók jobban érezték magukat, mint azok, akik őszinték maradtak - még akkor is, ha a hazug magatartás nem járt jutalommal. A résztvevők több mint fele férfi volt, közülük négyszázan a húszas éveikben, illetve a harmincas éveik elején jártak, többségük egyetemista volt.

Jóleshet a csalás?

Az alanyok a kísérlet előtt azt állították, hogy ha ők maguk vagy valaki más csal egy vizsgán, vagy a valósan ledolgozottnál több munkaórát rögzít, akkor az rossz vagy ellentmondásos érzést fog kelteni bennük. Ezzel szemben egyfajta érzelmi pluszt kaptak az etikátlan cselekvéstől. Matematikai és logikai feladatok megoldása esetén kifejezetten boldogságot eredményezett a puskázás . Azok pedig, akik társuk csalásából húztak hasznot, ugyancsak jobban érezték magukat a vizsga után.

Sőt azok a csalók, akiket a vizsga végén emlékeztettek a puskázás helytelenségére, még kellemesebb érzésekről számoltak be, mint azok, akiket nem. "Ez az érzelmi hatás jelenthet magyarázatot arra, hogy vannak, akik még csekély tétnél is a csalást vagy a hazugságot választják " - magyarázták a szerzők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!