A vékonyabb cigaretta egészségesebb?

Egy angliai kutatás szerint a tinik körében a vékony cigaretták menőnek számítanak, és a legtöbb glasgow-i 15 éves úgy gondolja, hogy ezek a cigaretták kevésbé károsak is, mint a normálméretűek.

A felmérés során 48 tizenéves fiú és lány véleményét kérdezték négy különböző hosszúságú, átmérőjű, színű és kinézetű cigarettáról. Az Egyesült Királyság Rákkutató Intézetének felmérése kimutatta, hogy míg a hagyományos cigarettákat a legtöbben károsnak, gusztustalannak, erősnek és régimódinak tartották, addig a különféle szuper-vékony változatokat inkább klassznak tartották, holott sokszor éppen ezek a termékek tartalmazzák a károsabb összetevőket.

Gerard Hastings professzor, a tanulmány egyik készítője úgy véli, vizsgálatuk megerősíti azokat a korábbi kutatási eredményeket, miszerint mind a csomagolás, mind a cigaretta kinézete erős marketing eszköz a dohánygyárak kezében, akik ezek segítségével a dohányosoknak egy új generációját indítják útjukra. Ideje lenne végre, hogy szigorú rendeletekkel mind a cigarettadobozok, mind a cigaretták kinézetét szabályozzák.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! A tanulmány készítésében szintén résztvevő Allison Ford, a Stirling Egyetem munkatársa hozzátette, hogy a mostani kutatás az első, amely rámutat arra, mennyire befolyásolja a fiatalok véleményét a cigaretta kinézete, és bizony nagy veszéllyel járhat az, hogy a tizenévesek szerint a dekoratív cigaretták kevésbé ártalmasak.

A fentiek fényében a című lapban közzétett kutatás készítői azt javasolják, nem lenne szabad hagyni, hogy a dohánytermékek a megtévesztő külső révén azt sugallják a fiatalok számára, hogy ezek bármilyen mértékben is kevésbé lennének károsak. Az angliai parlament felsőháza az elkövetkező hetekben készül megvitatni a kérdést, és napirendre tűzni a cigarettacsomagolások közötti különbségek törvényi beszüntetését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.