Minden, amit tudni érdemes a vesedialízisről

Ha a vesék már nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat, az kihatással van az egész szervezetre. Ennek következtében nem tudja kiválasztani az elfogyasztott folyadékot és az anyagcsere folyamatok során keletkezett mérgező anyagokat. Ugyanakkor az értékes fehérjéket nem tudja visszaszívni, a vizeletben fehérje jelenik meg. A szervezet "vizesedik" (ödéma), magas vérnyomás és a szervezet mérgezettségi állapota lép fel. A visszatartott mérgező anyagok a többi szervet is károsítják.

A legjobb és legtökéletesebb vesepótló kezelés egy új vese beültetése, azonban sajnos erre nem minden veseelégtelenséggel élő beteg alkalmas, és az új szervre várakozóknak legtöbbször – átmenetileg – művese kezelésre van szükségük.

"Ma Magyarországon hatezren járnak dialízisre. Közülük körülbelül 800-an vannak a transzplantációs várólistán, évente 300 körüli átültetés történik. A vesebetegség leggyakoribb okai a gyulladások, de különösen idős betegeknél a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség. Nemcsak a gondozottak száma nő, hanem az átlagéletkoruk is emelkedik, a statisztikák szerint a művesekezelésben részesülő betegek 58 százaléka 60 évnél idősebb, 35 százaléka pedig 70 éven felüli. Különösen riasztó, hogy növekszik az akut (sürgősséggel megkezdett) dialízisek száma: az évente a dialízis programba kerülők csaknem 60-70 százalékánál a betegség felismerésekor azonnal el kell kezdeni a kezelést. Ezek a betegek váratlanul szembesülnek vesebetegségükkel, nem részesülnek előzetes gondozásban" – mondta Zoltán György, a Nemzeti Vese Program operatív vezetője.

Többféle dialízis is lehetséges, a legismertebb a művese állomásokon zajló hemodialízis, amelynek során a beteg vérét (átáramoltatva egy szűrőberendezésen, a dialízis készüléken) megtisztítják a felesleges folyadéktól és mérgező anyagoktól. A másik eljárás a peritoneális, azaz hasi dialízis, ahol a hashártya váltja ki a mesterséges szűrőt. A belső hasfalat és a belső szerveket borító hashártya ugyanis hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a hemodialízis során használt mesterséges membrán: a pórusai bizonyos részecskéket átengednek, míg másokat visszatartanak.

A hasi dialízis során a hasfalon keresztül a hasüreg legmélyebb pontjára, a kismedencébe, a húgyhólyag mögötti területre egy katétert helyeznek, ezen át a beteg maga adagolja a tisztító dializáló oldatot. A mérgező anyagok a hajszálvékony vérereken keresztül jutnak a hashártyához és onnan, a pórusokon áthatolva, a tisztító folyadékba, amely koncentrált cukortartalom miatt, az ozmózisnak köszönhetően, a katéteren keresztül távozik a hasüregből, a mérgekkel és a felesleges vízzel együtt.

Nagy trauma, ha valaki azzal szembesül, hogy olyan veseelégtelenségben szenved, amely miatt azonnali dialízisre szorul. Nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy mostantól gyökeresen megváltozik az élet, kétnaponta vagy akár gyakrabban kell több órát kórházban tölteni a kezelésen. A peritoneális dialízis megoldás arra, hogy a betegség esetleg csak kisebb mértékben befolyásolja az addig kialakult életmódot. A kórházi körülmények között, dialízis központban végzett hemodialízissel szemben ugyanis, a hasi dialízist otthon, akár alvás közben végezhető.

Az önálló hasi dialízisre természetesen meg kell tanítani a beteget, sőt hasznos lehet, ha egy-két közvetlen családtag is részt vesz a tanulásban. Ugyanis, ha valamilyen ok miatt a beteg nem tudja elvégezni a szükséges kezelést otthon, van valaki, aki segíteni tud neki. Természetesen, a beteg nincs magára hagyva a feladattal, a háttérből teljes, szakmailag felkészült csapat támogatja a kezelést.

A hasi dialízis legnagyobb előnye tehát, hogy nincs szükség hosszas kórházi benntartózkodásra, a beteg önállóan maga is végezheti otthon, de akár máshol is, sőt utazhat is. Ráadásul, a hasi dialízis jobban hasonlít a természetes veseműködésre, kevésbé viseli meg a szervezetet, nem terheli annyira a keringést, jobb lehet a tápláltság, a vérképzés, és nem utolsó sorban a rehabilitáció esélye. Egy transzplantációra váró betegnél tehát a hasi dialízis kiindulási pont lehet.

Magyarországon a hasi dialízist a betegek 13-14 százaléka veszi igénybe. Világszerte ez az arány valamivel alacsonyabb: a peritoneális dialízis ma világszerte a vesebetegek 11 százaléka, több mint 160.000 beteg részére biztosít hosszabb, jobb és élhetőbb életet.

A peritoneális dialízis eddigi hazai tapasztalatai, az így kezelt betegek transzplantációs eredményei, az ország különböző pontjain dolgozó PD teamek és programok munkája is témája volt a Magyar Nephrologiai Társaság Peritoneális Dialízis Bizottsága és a Nemzeti Vese Program által november 11-én, pénteken megrendezett, I. Vas István Országos Peritoneális Dialízis Konferenciának. A konferenciára a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében került sor Budapesten.

A hasi dialízissel kapcsolatos további részletek és tudnivalók a www.vesebetegseg.hu/terapiak oldalon találhatóak meg.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra