Egy alattomos női betegség - a nőgyógyász válaszol

A termékeny korú nők leggyakoribb hormonális megbetegedése a policisztás ovárium (PCO) szindróma, amelynek jellemzően szerepe van a peteérés zavarára visszavezethető meddőségben is. Dr. Kelemen Csaba szülész-nőgyógyász szakorvos válaszolt.

A betegség minden tizedik nőt érint és nemcsak a teherbeesést gátolhatja, hanem hosszú távon komoly belgyógyászati és nőgyógyászati betegségeket okozhat. Dr. Kelemen Csaba elmondta: a PCO szindrómára általában a rendszertelenül jelentkező menstruáció hívja fel a figyelmet, mely döntően a prepubertás korban, azaz 11-12 éves kor körül jelenik meg. Az esetek 75-90 százalékában a vizsgálatok a PCO-szindrómát igazolják. További jellegzetes tünetnek számítanak a férfi nemi hormonok túlsúlyából adódó elváltozások, mint például a fokozott szőrnövekedés a mellkason, az alhason, a hason, az emlőbimbók területén. Ezek természetesen enyhe formában is jelentkezhetnek, a betegek így talán nem is tulajdonítanak nekik jelentőséget, pedig az esetek háromnegyedében ez a betegség áll a háttérben. Leggyakrabban csak meddőségi kivizsgálás kapcsán derül fény az elváltozásra.

A PCO-szindrómát először 1935-ben Stein és Leventhal írta le (innen ered másik elnevezése: Stein-Leventhal-szindróma), de jellegzetes tüneteit és tulajdonságait már 1802-ben egy magyar orvos, Zsoldos János feljegyezte. A betegség kialakulását tekintve még ma sem rendelkezünk elegendő ismerettel. Számos elmélet látott napvilágot, de sajnos egyiket sem sikerült teljes mértékben bizonyítani, ezért valószínűsíthető, hogy összetett, úgynevezett multifaktoriális eredetű elváltozásról beszélhetünk.

A nemzetközi szakirodalomban már általánosan elfogadott felfogás, hogy a PCO-szindróma több hormontermelő szerv együttes rendellenességének tekinthető, így kezelése is ezen szervek működésének vizsgálatával és szükség esetén a működésük helyreállításával lehet eredményes. A modern orvosi eredmények alapján elmondható, hogy az a kezelési rutin, mely szerint "örüljön neki, hogy nem vérzik olyan sűrűn, majd ha gyermeket szeretne, kap gyógyszert", hibás, sőt veszélyes. Szintén téves a PCO-szindrómát pusztán nőgyógyászati betegségként értelmezni és a menses helyreállításával a beteget egyszerűen gyógyultnak nyilvánítani.

Így diagnosztizálják

A betegség diagnosztizálása az anamnézis (kórelőzmény) felvételét követően egy részletes állapotfelméréssel folytatódik, amely az ultrahangvizsgálat mellett magában foglalja többek között a tesztoszteron-szint, az FSH, PRL, TSH hormonok szintjének ellenőrzését, egy orális glükóztolerancia-tesztet, a testtömeg-index (BMI), a vérnyomás, vérlipidek ellenőrzését, és a pontos diagnózis felállításához nélkülözhetetlen 17-hydroxyprogesterone (17-OHP) szintjének ellenőrzését.

A szakember hangsúlyozta: fontos tudni, hogy a PCO-szindróma progresszív betegség, azaz kezelés nélkül a későbbiekben nemcsak a teherbeesési esélyek romlanak, hanem hosszú távon számos egyéb betegség kialakulásának is jelentősen megnő az esélye. Egyrészt a fokozott ösztrogénhatás miatt méhnyálkahártya eredetű rákos elváltozások alakulhatnak ki, másrészt az összetett, több hormontermelő szerv működésének együttes romlása következtében úgynevezett metabolikus szindróma léphet fel. Utóbbi többek közt a 2-es típusú cukorbetegséget, a magas vérnyomást, az elhízást és a szív-érrendszeri megbetegedéseket foglalja magába. Így ha a cukorháztartás felborulását idejében észleljük, a megfelelő életmódbeli változtatásokkal 58 százalékkal, szükség esetén gyógyszeres kezeléssel kiegészítve további 31 százalékkal csökkenthetjük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét.

Állandó kontrollt igényel a beteg

Fontos tehát kiemelni, hogy elavultnak tekinthető az az évtizedeken át javasolt orvosi gyakorlat, amely nem vette figyelembe ezeket a kockázati tényezőket. A PCO-szindrómás beteg kezelése során nemcsak az aktuális panaszokat, hanem a hosszú távú következményeket is szem előtt kell tartani, a beteget ezek alapján kell gyógyítani, illetve a folyamatot követni. Ez a követés többek között a kétévente elvégzendő cukorterheléses vizsgálatot is magában foglalja. A kezelés természetesen a beteg igényeinek (például terhesség) és panaszainak (hyperandrogenaemia, vérzészavar) figyelembe vételével kell, hogy történjen. Sajnos teljes mértékben a PCOS nem gyógyítható, de a hosszú távú káros hatások minimalizálhatóak a megfelelő életmóddal és szükség esetén gyógyszeres kezeléssel - tette hozzá a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén alapvetően sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű kisebb eső, zápor, főképp az ország északkeleti, keleti felén zivatar is. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben ismét nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!