Vérrög-eltávolítók segíthetnek a stroke-on

A legújabb eredmények szerint javíthatják a kezelés hatékonyságát az új generációs vérrög-eltávolító eszközök, amelyek mechanikusan távolítják el az erekből a rögöket és állítják helyre a véráramlást az agyi érkatasztrófán átesett betegekben.

Stroke esetén a legáltalánosabb eljárás az, hogy gyógyszert adnak be a betegnek, amely feloldja a vérrögöt, újra megnyitva az elzáródott artériát. Ezt a gyógyszert azonban a stroke kialakulásától számított három órán belül kell alkalmazni, ráadásul nem minden beteg esetében használható. Az is gyakran előfordul, hogy a nagyméretű vérrögöket nem képes feloldani. A másik lehetőség az, hogy az ágyéki területen bevezetnek az érbe egy eszközt, amelyet az elzáródás helyéig vezetnek fel, és mechanikus módon távolítják el vele a vérrögöt. A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói dr. Jeffrey Saver vezetésével 113 beteg részvételével végzett randomizált kísérletükben két ilyen eszköz teljesítményét hasonlították össze. Az eredmények azt mutatták, hogy három hónappal a kezelés után az új generációs eszközzel kezelt betegek 58 százaléka örvendett kedvező neurológiai kimenetelnek, míg ez az arány a régebbi fejlesztésű eszköz esetében csak 33 százalék volt. A halálozás aránya is lényegesen kisebb volt az új szerkezetnél.

A két kutatást a The Lancet augusztusi számában és az Európai Kardiológus Társaság müncheni konferenciáján is közzétették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!