Maradandó agykárosodást okoz a "zsuzsi"

Az elterjedt partidrog nemcsak súlyos függőséget okoz, de agykárosodáshoz is vezethet, mivel a használók gyakran nagy mennyiséget vesznek magukhoz egyszerre - állítják a Sydney Egyetem kutatói.

"Felmérésünk eredményei különösen aggasztóak annak fényében, hogy a mefedron világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend" - fogalmazott Craig Motbey, a kutatást vezető doktorandusz. A magyarul többek között "mefi", "kati" és "zsuzsi" becenévvel illetett szert angolul "meow meow"-nak és "MCAT"-nek hívják. Utóbbi az agyat érintő azonnali hatásra utalnak, amely az ecstasy és a metamfetamin együttes fogyasztásának következményeit jelenti. "Eufóriát és érzelgősséget tapasztal, aki ezt a fehér port használja. Olyan súlyos függőséget okozhat, mint a kokain" - tette hozzá Motbey.

A mostani kutatást patkányokon végezték, hogy bizonyítékot találjanak a mefedron memóriaroncsoló hatására. Az állatok tíz napon át napi egyszer kaptak a készítményből. Egyik csoportjuknak agyát egy órával az utolsó adag után vizsgálták meg, míg a többiekét néhány drogmentes hétnyi életet követően - náluk viselkedést vizsgáló teszteket is végeztek. "A második csoportnál lényeges memóriaromlást tapasztaltunk, tehát megerősítést nyert a korábbi feltételezés, miszerint az emberek hasonló problémái is összefügghetnek a kábítószer használatával. Az eltelt idő után megfigyelt eltérések arra utalnak, hogy az agykárosodás maradandó" - összegezte a szakember.

Az ausztrál kutatók tehát már tudják, hogy súlyos és maradandó következményei vannak a mefedtron fogyasztásának, az azonban egyelőre nem tisztázott, pontosan miért. A vizsgált agyakban ugyanis nem mutatkozott kémiai eltérés, csupán az állatok magatartása utalt rá. A szakértők remélik, hogy további munkálatok során sikerül föltárni az ok-okozati összefüggést. Bár a memóriagondok nagy mennyiségű mefedronbevitel mellett jelentkeztek, ez nem jelenti azt, hogy kisebb mennyiség fogyasztása biztonságos volna. "Még nem tudunk eleget erről a drogról ahhoz, hogy kijelentsük, létezik-e biztonságos mennyiség, és ha igen, mit értünk alatta. Elképzelhető, hogy az agykárosodás a folyamatos használat hatásának összeadódása révén következik be, és már többszöri kis adag is bajt eredményezhet" - közölte Motbey.

A tanulmányban közöltek egy elméletet is arra vonatkozóan, hogy a mefedron hogyan befolyásolhatja az agyműködést. A patkányok agya arra utalt, hogy a készítmény azonnali szerotonin-termelődéshez vezet, ami eufóriához vezet, ugyanakkor lassítja a dopamin kiválasztását, amit a függőséghez és a serkentéshez társítanak. Mindkét vegyület úgynevezett neurotranszmitter, tehát ingerületátvivő."A szerotonin gyorsan eltűnik, míg a dopamin tovább marad a szervezetben. Így a felhasználó nagyon erős késztetést érez rá, hogy újabb adagot vegyen magához, s újra átélje a rövidke eufóriát" - összegezte a kutatás vezetője. Az eredmények a című szakfolyóiratban jelentek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk - főként délnyugaton nagyobb területen tartós köd is kialakulhat -, ugyanakkor a keleti tájakon még maradhatnak kevésbé felhős körzetek. A szakadozott csapadékzóna tovább halad kelet, északkelet felé, amely több helyen okoz kisebb esőt, záport - a csapadék súlypontja reggelre a keleti országrészre helyeződik. Emellett a ködös, rétegfelhős tájakon szitálás is előfordulhat. A keleti, délkeleti többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!