Nem halálos ítélet a tömött mell

Az erősen tömött emlőállomány közismerten fokozza a mellrák kialakulásának kockázatát, de a halálozási rátát nem - derült ki egy új kutatásból.

"Megnyugtató, hogy az erőteljes daganathajlamot magában hordozó sűrűbb emlőállomány nem függ össze a betegségből vagy más okból származó halálozás kockázatával" - mondta el Gretchen Gierach, az Amerikai Nemzeti Rákintézet kutatója. Mind a sűrű emlőállomány, mind a tumor fehér képet ad a mammográfon, így elég nehéz felismerni a betegséget azoknál, akiknek a melle tömöttebb.

Az állapot maga hordozza a rák kockázatát, függetlenül a vizsgálatnál jelentkező problémáktól. Eddig azonban kevesen vizsgálták a relatíve kevés zsírszövetet tartalmazó sűrű mell és a túlélés esélyei között.A című folyóirat számolt be a kutatók munkájáról. 9000 olyan nőt azonosítottak be, akiket 1996 és 2005 között diagnosztizáltak invazív mellrákkal, majd átlagosan 6 évig követték nyomon őket. A diagnózis időpontjában az átlagéletkoruk 59 év volt. (A mammográfos vizsgálat alapján a radiológusok négy kategóriába sorolják a keblek sűrűségét a nagyon alacsonytól a nagyon magasig.) A nők 84 százaléka a középső két kategóriába tartozik.)

A nyomon követési időszak során közel 1800 nő hunyt el, közülük 900 mellrákban. A kutatók kiderítették, hogy a sűrűbb állagú mell nem fokozza a mellrák vagy más betegség miatti halálozás kockázatát. Az alacsonyabb sűrűség esetében azonban összefüggést véltek felfedezni a halálos kimenetel esélyeivel az elhízott, illetve nagyobb méretű tumorban szenvedő betegek esetén. Gierach szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a magasabb zsírtartalom kedvező körülményeket biztosít a daganat burjánzásához.

Dr. Anne McTiernan, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa szerint ez az eddigi legnagyobb léptékű kutatás a témakörben. "A résztvevők nagy száma miatt részletesebben át lehet tekinteni az alcsoportok jellemzőit." A szerzők által is elismert gyenge pontnak tekintette azonban azt, hogy nem álltak rendelkezésre adatok a kezelésről. Nem lepte meg az alacsony sűrűségű keblekkel megáldott elhízott nők fokozott hajlama a mellrák miatti halálra. "Az elhízással kapcsolatban már többen kimutatták, hogy gyakoribbá teszi a halálozást és a betegség kiújulását. A mellállomány az életkorral egyre ritkásabbá válik. Az alacsony sűrűség annyit tesz, hogy a mell szinte teljes egészében zsírszövetből áll, ami gyakori jelenség a változókoron átesett, elhízott nők körében."

A mellrák megelőzése érdekében fontos, hogy a nők eleget mozogjanak, ügyeljenek a testsúlyukra és rendszeresen járjanak szűrővizsgálatokra .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyszerszedés
Ha így veszed be a gyógyszert, nem fog hatni – 7 gyakori hiba, amit sokan elkövetnek
gyógynövények
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel
kutya viselkedése
Miért esznek a kutyák ürüléket? Meglepő választ adtak a szakértők – Mutatjuk, hogyan szoktathatod le erről kedvencedet
Így jelez a hasnyálmirigy, ha valami nincs rendben
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: -1 °C

Nyugat, északnyugat felől kissé vastagabb felhők érkeznek, így helyenként már lehetnek erősen felhős időszakok. A nyugati tájakon elvétve zápor nem kizárt. A légmozgás döntően gyenge, mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között valószínű, keleten, északkeleten nagyobb területen hűlhet fagypont alá a levegő. Nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A méz tényleg egészségesebb, mint a fehér cukor? – Teszteld tudásodat Az egészséges táplálkozással kapcsolatban számos tévhit terjed. Most letesztelheted, hogy vajon téged is sikerült-e némelyikkel megvezetni.
kvíz
A zsírszegény étel mindig egészségesebb: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Tudod, hogy egy nap maximum mennyi cukor és só fogyasztását ajánlják a szakértők? Tisztában vagy a feldolgozott élelmiszerek rendszeres fogyasztásának hatásaival? A zsírszegény ételek mindig egészségesebb választásnak számítanak? Teszteld az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásodat legújabb kvízünkben!