Miért nem hallunk jól?

A hallás romlásának hátterében rengeteg ok állhat a herpesztől a daganaton át a gyakori és hangos zenehallgatásig. De van, hogy egyszerűen csak az idős kor miatt nem hallunk meg minden neszt.

A halláscsökkenés, a rossz hallás az egész életet befolyásoló károsodás, hiszen az érintett kimarad a verbális kommunikációból, alapvető napi tevékenységek problémát okozhatnak: például nem hallja, melyik megálló következik a metrón, buszon, vagy bár látja, hogy nevetnek mellette, de nem tudja az okát. Ezért nem ritka, hogy a hallássérült emberek visszavonulnak a közösségtől, bezárkóznak, távolságtartók lesznek, esetleg pszichés problémák is kialakulhatnak.

Romlik a hallásunk, ahogy öregszünk

Sokan ráadásul szégyellik a hallásromlást és inkább nem fordulnak szakemberhez. A probléma pedig széles réteget érint: egyes becslések szerint a lakosság 10 százalékát, azaz Magyarországon körülbelül egymillió ember nem hall tökéletesen.

Ahogy az ember öregszik, a többségnél megfigyelhető, hogy egyre rosszabbul hall. Ez azonban rendszerint egy lassú, fokozatos folyamat: eleinte a magasabb frekvenciájú hangok hallása esik ki, majd később a mélyebb hangoké. Ám fiataloknál is egyre gyakrabban fordul elő hallásvesztés. Ezt általában nagy fizikai és/vagy pszichikai túlterheltség előzi meg. Ez a stressz okolható a kisebb-nagyobb hallásvesztésért, fülzúgásért.

Mi állhat a háttérben?

Halláscsökkenés hátterében különböző folyamatok, betegségek állhatnak. Sok esetben nincs is látható tünet, csak indirekt jelekből következtethetünk a halláscsökkenésre: tipikusan ilyen gyerekkorban, ha a kicsi figyelmetlen, nehezen tanul meg beszélni, később pedig beszédzavarokkal küzd. A veleszületett süketség is leggyakrabban úgy derül ki, hogy a kisbaba nem reagál a zajokra, nem rezzen össze például a csengőre - pedig három hónapos kortól ezeket az erős hangokat már hallaniuk kell.

A vezetéses halláscsökkenés esetén jellemző, hogy a hallászavar mellett a kiváltó betegség tünetei dominálnak: akut középfülgyulladás esetén a halláscsökkenés mellett magas láz, fájdalom, fülfolyás is fellép. Az otosclerosis a belsőfül csontos tokjának nem gyulladásos eredetű betegsége, ahol a csont gócokban átépül. Ez a páciens húszas éveiben okoz érzékelhetően hallásromlást (a terhesség felgyorsítja ezt a folyamatot). Ilyenkor egy mikrosebészeti beavatkozással azonban lényegesen javítható a hallás.

Főként felnőtt és idős korban a hallásromlás, nagyothallás hátterében vírusos herpes zoster fertőzés is állhat. Ez azt jelenti, hogy a fülkagylón és a hallójáratban apró, fájdalmas hólyagocskák alakulnak ki, amelyek később pörkösödnek, majd leszáradnak. A betegség kísérő tünete az erős fájdalom, a fejfájás, szédülés és hányinger, de akár az arcizmok is lebénulhatnak. Az idegrendszeri tünetek (nagyothallás, bénulás) lehetnek átmenetiek, ám bizonyos esetekben véglegesen megmaradnak.

A hallásromlás gyakori okozója a zajártalom. Ilyenkor a halláskiesés a magasabb hangoknál kezdődik, és innen terjed a mélyebb frekvenciák felé. Ennek oka lehet, ha védőfelszerelés nélkül végez valaki nagy zajt okozó munkát, de a túl sok, túl nagy hangerőn történő zenehallgatás is kárt okoz.

Halláscsökkenést okozhat valamilyen központi idegrendszeri daganat is. Ilyenkor számos egyéb idegrendszeri tünet kíséri: fülzúgás, szédülés, járászavar, fejfájás, hányás.

Köszönjük a cikk lektorálását dr. Koppány Judit fül-orr-gégész, audiológusnak .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!